Jótékony Rubeola

 A Rubeola FC is hozzájárult a helyi általános iskola által indított gyűjtéshez, amelynek célja az iskola udvarának szebbé tétele. A pénteki jótékonysági gálára vásárolt a csapat vezetősége 10 darab támogatói jegyet, ezzel is jelezve, hogy elkötelezett híve a gyermekek tanulási és sportolási körülményeinek javításának.

 

Bravúros győzelem az Aramis otthonában

 Hidegzuhanyként ért mindenkit a múlt heti, hazai pályán elszenvedett vereség, így az ősi rivális Aramis ellen mindenképpen javítanunk kellett, ha közel szeretnénk maradni a felsőházhoz. Nagyon rosszul indult a mérkőzés számunkra, hiszen még egy perc sem telt el, amikor egy pontrúgás után hátrányba kerültünk. Ezután percekig szinte a térfelünkről sem tudtunk kijönni, láthatóan megfogta a csapatot a gyorsan bekapott gól. Aztán szép lassan kijöttünk a szorításból, kitoltuk a védekezésünket, és több helyzetünk is akadt, és érezhető volt, hogy percről-percre magabiztosabbak a játékosok.

Katasztrófális játékkal fájó vereség

Hat pontos mérkőzésen fogadtuk a Haladás futsal csapatát, és ennek megfelelően az első pillanatokban nekiestünk ellenfelünknek, és letámadásunknak köszönhetően kevesebb mint fél perc után máris vezetést szereztünk Horváth Bence révén. Azt hittük a terveknek megfelelő kezdést követően lendületben maradva, az első félidőben nagyobb előnyt tudunk kiharcolni, és nyugodtan várhatjuk majd a második játékrészt.

Kiestünk a Magyar Kupából

 Kissé tartalékos csapattal, leginkább fiatalokkal a sorainkban érkeztünk Szegedre, a bajnoki listavezető otthonába. A házigazdák veretlenül állnak a bajnokságban, így ők számítottak a mérkőzés esélyeseinek bár, mint tudjuk, a Kupa egy másik műfaj... Az első percekben a mieink birtokolták többet a labdát, igaz jobbára csak a mezőnyben folyt a játék, majd a Szeged egy szöglet után, gyakorlatilag az első kapuralövésből megszerezte a vezetést.

Kiharcoltuk!

 Nagy várakozás előzte meg a MAFC BME elleni mérkőzést, hiszen az utóbbi pár mérkőzés sikertelensége, illetve a tavalyi ki-ki mérkőzés eredménye miatt mindkét csapat egyértelműen a három pont megszerzését tűzte ki célul. A mérkőzés ennek megfelelően nagy iramban kezdődött, különösen a vendégek voltak aktívak, és bizony kellett egy kis idő, míg rendezni tudtuk a sorokat, igaz addigra már egy gólos hátrányban voltunk. A gól után valamelyest sikerült magunkra találni, helyzetekig eljutottunk, majd egy szöglet után, egy kicsit szerencsés találattal sikerült egyenlíteni.

A MAFC BME következik

 Tavaly kiejtettük őket az I. osztályból, de a visszalépéseknek köszönhetően ismét az NB I.-ben indulhatott a MAFC BME Docler Akadémia csapata. Nyáron alaposan bevásároltak, hiszen több neves játékost igazoltak, ennek ellenére idáig gyengébben szerepelnek a várakozásnál. A Gödöllőn szerzett pontjuk ugyan meglepetésnek mondható, de a DEAC elleni vereség, illetve a Veszprém elleni hazai döntetlen nem okozott nagy örömöt az egyetemistáknál. A mieink nehéz mérkőzéseken vannak túl, most már nem lehet más a cél, mint a három pont megszerzése.

 A találkozó pénteken 19:00-kor kezdődik.

Sima vereség Berettyóújfalun

Hosszú, kimerító utazás, tartalékos csapat, gyorsan bekapott gólok, gyenge első félidő, egyéni hibák, küzdelmes második félidő, sima vereség... Ennyi történt dióhéjban.

MVFC-Berettyóújfalu -Rubeola Fc Csömör 6-1 (4-0)

RFC.: Lakos - Tősér, Horváth B., Tvaruska, Varga Cs., Komáromi, Érsek, Hosszú, Bodó Edző: Takó Csaba

gólszerző: Tvaruska

Mj.: Komáromi Péter

Irány Berettyóújfalu!

 Ma este az MVFC Berettyóújfalu impozáns csarnokában lép pályára csapatunk. A tavalyi kupagyőztes a vártnál gyengébben rajtolt, de az három mérkőzés nehézségei után magukra találtak, és a legutóbbi mérkőzésükön bombameglepetést aratva győzni tudtak az ETO otthonában. Ezután nyilván fokozott magabiztossággal várják a mérkőzést, amely számunkra is nagyon fontos, hiszen a hétfőn Gödöllőn elvesztett derbi után jó lenne egy győzelemmel helyrebillenteni a csapat önbizalmát.

 A találkozó 19:30-kor kezdődik.

HAJRÁ, RUBI!!!

Balszerencsés vereség Gödöllőn

 Egy Berettyóújfalu elleni idegenbeli győzelemmel kezdő, aztán kissé megtorpanó Gödöllő (vagy Vasas..., ki tudja ezt követni) otthonába látogattunk. A hazaiak nagyon fogadkoztak, hogy elkezdik a felzárkózást az élbolyhoz, míg a mienk a két vereséget hozó Győr elleni mérkőzésekből igyekeztek mielőbb talpra állni. Az első percekben valamivel aktívabb volt a vendéglátó alakulat, de ez igazából csak a labdabirtoklásban mutatkozott meg, igazán komoly helyzetig nem jutottak, sőt pár perc után már előttünk adódtak nagyobb lehetőségek.

Négy fiatal az U21-es válogatottban

A Visegrádi Négyek tornáján szerepel az U21-es válogatott, amelynek keretében négy fiatal tehetségünk, Komáromi Péter, Horváth Bence, Vadászi Edu és Érsek Róbert is helyett kapott. A tornát a szlovákiai Puchovban rendezik péntektől vasárnapig.

 Sok sikert Fiúk!

Oldalak