Vereség a nyitányon

Nem a legjobb előjelekkel készültünk a szezon első mérkőzésére, hiszen a mérkőzés előtti  napon két játékos sérülést szenvedett nagypályás mérkőzésen, hétfő reggelre pedig újabb két játékos lázasaodott be, így kb. 15 óra alatt 4 embert veszítettünk! Ennek ellenére bíztunk a sikerben, és a mérkőzés első harmada meg is mutatta, hogy nem volt ok nélküli az optimizmus. Jól kezdtünk, helyzeteket dolgoztunk ki, kapufát lőttünk, majd Varga Csaba szép egyéni akciója után Gyárfás Tamás góljával a vezetést is megszereztük.

Elkészülni! RAJT!!!

Ma este 19 órától újra futsal bajnoki a Sportcsarnokban! Ellenfelünk a feljutó, zalaegerszegi Göcsej SK lesz, akik az 1. fordulóban szoros mérkőzésen maradtak alul a Berettyóújfaluval szemben. Nem lesz könnyű mérkőzés tehát, így minden szurkolóra nagy szükség van!

Hajrá, RUBI !!!

Megye II. - Megvan az első diadal!

Megvan az első diadal!

U19 Labdarúgás - Győzelem a nyitányon

A nagypályás utánpótlás csapataink közül elsőként az U19-es korosztály kapott lehetőséget a bizonyításra. A csapat egy része már játékban volt, hiszen a felnőtt mérkőzéseken egyre nagyobb szerephez jutnak fiataljaink, így bíztunk a sikeres rajtban. Az 1. fordulóban Biatorbágyon volt jelenésünk, ahol a hazai csapat a Budakeszi Labdarúgó Akadémiával való összeolvadás miatt kemény ellenfélnek ígérkezett. Ennek megfelelően egy végig kiélezett, kiegyenlített mérkőzést játszottunk, amit Széles Imre góljával 1-0 arányban meg is nyertünk.

Varsányi Áron ismét címeres mezben

VArsányi Áron is tagja a Lengyelországban szereplő U21-es magyar válogatottnak.A hét folyamán zajló Visegrádi Négyek tornáján fiatal kapusunk ismét megmutathatja, miért tartják őt az egyik legnagyobb tehetségnek idehaza. 

Hajrá, Magyarok! Hajrá, Árcsi!

Hamarosan rajtol az új idény

Az MLSZ-ben kisorsolták az új bajnoki idény fordulóinak párosításait. A Mieink a tavaly még Vasas néven szereplő Déli Futsal vendégeként kezdik a szezont, majd az egyik újonc, a zalaegerszegi illetőségű Göcsej csapata érkezik a Major útra. Ezután, a remélhetőleg sikeres két mérkőzést követően a válogatott pótselejtezői miatt két hét szünet lesz a bajnokságban, majd Veszprémbe látogat csapatunk. A felkészülés már javában zajlik, Takó Csaba vezetőedző néhány mondatba foglalta össze az eddigi munkát:

Rubeola gyerektábor

A Felvidéken eltöltött napok után újra együtt a Rubeolás gyerekek! Ezúttal a szokásos nyári 2x egy hetes Rubi tábor várja a gyerekeinket, akik a rendszeres sportolás mellett ezúttal ellátogattak a Ferencváros stadionjába is. 

Nyári tábor 2015

 Június 22-én kezdetét vette a Rubeola Focisuli idei nyári tábora. 49 gyermek tolongott a csarnok aulájában hétfő reggel, izgatottan várva az első napot! 4 edző (Kilik Balázs, Tősér Gábor, Zoufal Nándor és Takó Csaba) és két U18-as csapatból felkért segítő (Nehéz Krisztián, Kiss Boldizsár) felügyeli a gyerekek napjait, valamint változatos, intenzív edzéseit. Délután csatlaokzik a stábhoz Horváth Gergely is, így a kis Tigrisek 8-10 fős csoportokra bontva dolgoznak a Sportcentrum pályáin.

Elkészült a zászlónk

Elkészült a csapat nagyméretű zászlója! Reményeink szerint a mérkőzésnapokon már messziről látható lesz a csarnok felé érkezők számára. Hirdet egy nagy és erős egyesületet...

Hajrá Rubi! Hajrá Csömör! 

GRATULÁLUNK!!!

 HARNOS KRISTÓF VILÁGBAJNOK!

Oldalak