Futsal bérletek kaphatók a Sportcsarnokban

 

A pénteki mérkőzésen már kaphatóak lesznek a 2012/2013-as szezonra szóló szezonbelépők a csapat mérkőzéseire! Emellett egy úgynevezett kombinált bérlet is megvásárolható, mely a többi szakosztály meccseinek megtekintésére is érvényes.

Lezárult az átigazolási szezon

 Augusztus 21-én éjfélkor lezárult a nyári átigazolási szezon. A Club az egyik legaktívabb volt a piacon, hiszen egy sor fiatal játékost igazoltunk, akik remélhetőleg erősségei lesznek a csapatnak az ellőttünk álló bajnokságban.

Keress minket a Facebookon is!

A Rubeola FC Csömör már egy ideje jelen van a Facebookon, azonban úgy látjuk, ez a tény mégsem jutott el minden rajongónkhoz, drukkolónkhoz, barátunkhoz. 

Még egyszer utoljára az osztályozóról

Érdekes cikkre bukkantunk a Barikád hetilapban is, úgy látszik, hogy a Csömör-Dunakeszi párharc mások érdeklődését is felkeltette. A 168 óra szélsőségesen elfogult cikkét eddig még nem is említettük, (akit érdekel elolvashatja a Rubeola Kávézó férfi pissoir-ja előtt ácsorogva) most itt a nemzeti újság legfrissebb száma, amelyben korrekt összefoglalást olvashatunk a párharcról.

Újabb taggal bővült a Rubeola-család!

Ma délután megszületett Egyesületünk szakmai vezetőjének, Takó Csabának második gyermeke, Takó-Boross Flóra.
 

Hírmondóban a Club

Terjedelmes cikkben számol be a Club körül az elmúlt időszakban történtekről településünk időszakos kiadványa

Szombaton Rubeola nap!

A szokásos Rubeolás tempóban ugyan, de zajlanak az előkészületek a szombati ünnepségre. Nem kell túl nagy dologra gondolni, egyszerűen csak összegyűlnek a sárga-feketék különböző korosztályai és eltöltenek együtt pár órát.

MLSZ-határozat az U19-es bajnokság eredményéről

Megszületett az MLSZ-határozat az U19-es futsalbajnokság végeredményéről. Ezek szerint a Rubeola FC Csömör csapata a 9. helyen végzett.

Horti Gábor is írt a Rubeola sikeréről

"Igazi magyar harcosok vagytok" - Horti Gábor a blogján egy termetes poszt keretein belül emlékezik meg a Rubeola győztes osztályozójáról (is).

Évértékelés Takó Csabával

Hosszú és kemény volt az osztályozó, némi botránnyal tarkítva, de a csapat túljutott rajta. Már másodszor. Takó Csaba az évértékelésben elmondja, arra számítottak, idén nem kell újra átélniük ezt, de az új Rubeola felállítása hosszabb ideig tart, mint azt előre gondolták. A Club szakmai vezetője ezen kívül beszél a csapat és az önkormányzat közötti kapcsolatról, valamint az idei év egyik legnagyobb eredményéről, a focisuliról, ami teljesen új alapokra helyezi az utánpótlás-képzést, s már most több, mint 50 gyermek jelentkezett rá, csak a községből!

Oldalak