Minden hétfõn bajnoki mérkõzés Csömörön

A tavalyi évtõl eltérõen idén sikerült úgy alakítani a bajnokságok sorsolását, hogy a két csömöri csapat elkerülje egymást és a szurkolóink minden hétfõn magyar futsalbajnoki mérkõzést láthassanak. Tavaly sajnos több probléma adódott településünk csarnokának túlzsúfoltságából, ezért idén ellentétesen szerepelnek a sárga csapatok. Az elmúlt szezon ugyan nem sikerült valami fényesen Radványiéknak, de idén minden feltétel adott, hogy a második vonalban is, és az élvonalban is elõrébb lépjen a Rubeola.

Fájó vereség idegenben

Törökszentmiklóson vendégszerepelt a kisebbik Rubeola csapat, mely rossz elsõ félidei teljesítményének "köszönthetõen" sajnos nem tudta behozni hátrányát, így kikapott.
Fáklya SE - Goldball RFC Csömör II 7 - 4 (4 - 1)
Törökszentmiklós, 100 nézõ
Rubeola: Kovács - Berta, Füzy, Ruszin, Smeló - Lába, Radványi, Takács, Vrana - Sinka (kapus) Edzõ: Horváth Gergely

Új biztonsági cég a Csömöri csarnokban

A korábbi évek problémája úgy látszik már a múlté. Gódor Zoltán csömöri szerepvállalásának köszönhetõen a Rubeola hazai mérkõzéseinek biztosítása is megoldódni látszik. A látogatók már a bejáratnál talákozhatnak az új biztonsági cég embereivel, akiknek a segítségével ezentúl garantálva van mind a vendégszurkolók, mind a játékvezetõk biztonsága. A rendenek csak a szövetségben nem örülhetnek, hiszen eggyel kevesebb kamuindok áll fenn, aminek kapcsán nagy összegű büntetéseket lehet kiszabni.

Csalás Gödöllõn

Csapatunk 4-1 -es vezetés után 8-6-ra kikapott a gödöllõi futsal
mérkõzésen. A Bikáknak elkel majd a hasonló segítség a bajnokságban, mert
a
korábban összevásárolt sztárcsapatból sokan eltávoztak, így idén nehezebb
lesz hozni a korábbi eredményeket. Kömpf Gyula ás kollégája még az elmúlt
évek VIP büféjének büvkörében élt és nagyon megijedtek, amikor a szeretett
bajnokcsapat hirtelen hátrányba került. Remélhetõleg most egy darabig nem
látjuk õket Csömörön, mert mindannyiunk érdeke a további konfliktusok

A Suzuki Global a legújabb támogató

Az új bajnokság éppen elkezdõdött és honlapunk máris egy újabb támogatóval kötött megállapodásról számolhat be. Gódor Zoltán változatlanul dolgozik azon, hogy ne csak a játék, de a körülmények is profik legyenek. A Goldball FC-vel kötött megállapodás után, újabb komoly cég gondolta úgy, hogy megéri a magyar futsal egyik legkiemelkedõbb csapatával társulni.

Újabb gyõzelem

Hosszú idõ után végre egy magabiztos gyõzelemmel zártuk a fordulót, amivel lassan beindulni látszik a csömöri gépezet. Soma mester elég merészen megkavarta a kártyákat, hiszen apróbb sérülések és a rotációs rendszer miatt a múlt heti gyõztes csapatnak szinte a fele kicserélõdött. A Kollár, Kovacsics, Simon, Jávor, Vörös ötösfogat ugyan tigrisrészt vállalt a bajnokság elsõ gyõzelmébõl, de ezen a héten a többiek is bizonyítottak. A hétközi edzésen a fiatalok elleni találkozón hat gólt szerzõ Takács például idén elõször került be a bajnoki keretbe.

NB2: Jó játék, jó rajt

Megkezdte szereplését a futsal bajnokság másodosztályában a kisebbik Rubeola csapat, méghozzá egy igen figyelemreméltó eredménnyel. A tavalyi pontvadászat ötödikje, illetve a strandfoci bajnokság harmadik helyezettje, - mely éppen a Rubeolát taszította le a dobogóról - a Bonyhád csapata látogatott Csömörre.
Goldball RFC Csömör - Villár-Pi Bonyhád 2 - 2 (1 - 0)
Csömör, Sportcsarnok, 70 nézõ

Gyõzelem javuló játékkal

A múlt heti balszerencsés vereség után létfontosságú volt a három pont megszerzése, de a feladat nem volt könnyű, hiszen az idegenbeli mérkõzések mindig nehezebbek. Ráadásul az újonc gyõri csapatokról rendkívül jó hírek érkeztek. A keretben ezúttal helyet kapott Ughy Márk, aki a múlt héten bontott szerzõdést a Tatabányával, így azonnal bevethetõvé vált, valamint a Szombathelyen focizó Vörös Péter, aki amikor tud, akkor jön segíteni.

Elkezdõdött...

Elindult a 2007-2008. évi Magyar Futsal évad. Az új csapat a Goldball RFC Csömör szurkolói és barátai már nagyon várták ezt a napot és sokan féltették is Soma mestert, hogy a rendkívül erõs keretbõl vajon kiket választ az elsõ mérkõzésre, ahol rögtön az õsi rivális Aramis gárdáját fogadtuk. Kilik Balázs, Gyõrfi József, Fülep Norbert, Hegyesi László sérüléssel bajlódott, a kõkemény hátvéd Tóth Sándor pedig még eltiltását tölti, de így sem volt könnyű kijelölni a 12-es keretet.

A Saller az új Rubeola mezmárka

Az elmúlt idõszak mezproblémái után úgy tűnik megnyugtató megoldás született, hiszen a Club a német Saller sportszergyártó céggel kötött hosszú távú szerzõdést. A tavalyi szezonban több százezer forint bírságot kellett fizetnünk a számozási hiányosságok miatt. Idén nem kötelezõ a nevek feliratozása csak a rájátszásban, amire remélhetõleg lesz lehetõségünk... A csapat hazai pályán sárga mezben és fekete nadrágban játszik majd, míg idegenben teljes fekete szerelésben, kis arany betéttel. Az új szerelés hétfõn debütál az Aramis ellen, valószínüleg telt ház elõtt.

Oldalak