Csalás Gödöllõn

Csapatunk 4-1 -es vezetés után 8-6-ra kikapott a gödöllõi futsal
mérkõzésen. A Bikáknak elkel majd a hasonló segítség a bajnokságban, mert
a
korábban összevásárolt sztárcsapatból sokan eltávoztak, így idén nehezebb
lesz hozni a korábbi eredményeket. Kömpf Gyula ás kollégája még az elmúlt
évek VIP büféjének büvkörében élt és nagyon megijedtek, amikor a szeretett
bajnokcsapat hirtelen hátrányba került. Remélhetõleg most egy darabig nem
látjuk õket Csömörön, mert mindannyiunk érdeke a további konfliktusok
elkerülése. A játékvezetõ ellenõr jelentésében a csalásról természetesen
nem
lesz szó, hiszen Gödöllõn a sunyi és hazug Szabó Jánost láthattuk, aki
korábban egy MLSZ kispályás értekezleten közösen megbeszélt és
elhatározott
ügyben hozott homlokegyenes intézkedéseket, amit utána persze letagadott.
Õ
az, aki képtelen bármilyen párbeszédre a csapatokkal , hiszen annyira
elvtelenül védi a bírókat, hogy eleve hiteltelenné teszi önmagát.
Klasszikusan a régi rendszer gyermekei õk, a katonatiszt Vágner Úrral
egyetemben - semmi párbeszéd, semmi vita - csak nekünk lehet igazunk, akár
a
rendõröknek az igazoltatásnál. Ez az õ rendszerük. A sportág értük van, a
csapatok fizessenek évrõl évre többet, a kevesebb meccsért is. Ellenõrzés,
elszámolás ezek a diktatúrában ismeretlen kifejezések. A pápai félék meg a
kömpfök meg igyekeznek megfelelni a tartóiknak. Így kerek a történet...
Bõvebben az összefoglalóban... Egyetlen lehetõségünk a nyilvánosság!
Pénteken
csaltak Gödöllõn!

Gödöllõ - Goldball RFC Csömör 8-6 (2-4)
RFC: Ulvicki - Kilik, Pelles, Takács, Ughy - Simon, Nyári, Tóth, Jávor,
Smeló, Gyõrfi, Nagy Z.,

Gól/Gólpassz: Nyári (Jávor), Ughy (Pelles), Jávor (Ughy), Gyõrfi (Kilik), Ughy (Jávor), Nyári (Tóth)
Mérkõzés Játékosa: Ughy Márk
Kiállítva: Kilik, Simon
A mérkõzés után honlapunk az egyesület elnökét kérdezte a hektikusan
végzõdõ találkozóról:

rubeola.hu: Botrányosan sikerült a szomszédvár elleni rangadó. Mi
történt,
hiszen Somogyi Krisztiánt és Önt is elküldték a kispadról?

Kassay-Kézi Gábor: Soma nehezen viselte az igazságtalanságokat és ezt
szóvá is tette, ezért küldték el. Kömpf Gyula azt mondta, hogy egy ember
maradhat, ezért én maradtam, de a második félidõben tovább folytatódott a
csalás és ezért a pályán kértem számon a játékvezetõktõl a történéseket.

rubeola.hu: Csalás?

KKG: Soroljam? Elmaradt egy gödöllõi kiállítás, majd jogtalan kiállítás
ellenünk, büntetõk, faultok. Ugyanazért náluk sárga lap vagy semmi.
Undorodom ettõl a munkától, amit ez a két ember itt elvégzett. Persze elég
régóta vagyok a sportágban, hogy tudjam mirõl van szó. A játékvezetõi
ellenõr pedig már több ízben lejáratta magát. Számunkra teljesen
hiteltelen.

rubeola.hu: Elnök Úr! Valószínüleg eltiltásra számíthat, mert Önt is
elküldték a kispadról.

KKG: Az utóbbi idõben igyekeztem higgadtan szemlélni a mérkõzéseket.
Belátom én is, ha valaki hibázik, de itt most nem errõl volt szó. A két
ember, aki itt a hatalmat képviselte, tönkretette a mérkõzést. Az ellenfél
edzõje is elismerte, hogy segítette õket a két bíró. Itt Magyarországon
semminek nincsen következménye. Miért pont ennek a csalásnak lenne. Minket
majd eltiltanak, megbüntetnek, beszedik a pénzeket, de a pénzünkért
változatlanul nem kapunk semmit. Az MLSZ tisztségviselõi változatlanul
letagadhatják a korábban több tanú elõtt, közös értekezleten megbeszélt
dolgokat, miközben a sportágat mi tartjuk el. Ezt a két bírót nem akarom
többet Csömörön látni és minden játékosunkat, szurkolónkat, barátunkat
felszólítom ,hogy bárhol bármikor találkozik velük az országban, akkor
hozza
a tudomásukra, hogy ezt nem felejtjük el...

rubeola.hu: Hogyan tovább?

KKG: Rendezni kell a sorainkat, hiszen nálunk is a vereségek problémákat
vetnek fel. Minden vezetõnek, játékosnak el kell gondolkoznia, hogy nekünk
miben kellene még javulnunk, hogy a külsõ körülmények ellenére szép
eredményeket érjünk el.
rubeola.hu: Természetesen a mérkõzésrõl ill. a további fegyelmi ügyekrõl
még beszámolunk. Szurkolóinkat pedig várjuk a Üllö FC Csõ Montage elleni mérkõzésre.

- Kalapiczky Géza -