NB II: Langyos, de értékes gyõzelem odahaza

A háromhetes szünet után végre ismét futsalhangulat uralkodott Csömörön: hétfõn elõbb az NB II-es csapat, majd a nagycsapat is otthon játszotta soros bajnoki mérkõzését. Jobban mi örülhettünk.

Goldball RFC Csömör II - DTE Royal 7 - 5 (4 - 3)
Csömör, 100 nézõ

Rubeola: Sinka - Berta, Dénes, Lába, Ruszin - Kézi, Nagy Z., Radványi, Szarka, Vrana - Aranyi (kapus). Edzõ: Horváth Gergely

Az elsõ vereség

Bármilyen hihetetlen, de igaz és nagyon szomorú: kikaptunk a Berettyóújfalu gárdájától. Amióta felkerültek a legmagasabb osztályba még nem sikerült nyerniük, de most már ezen is átestünk. Idõközben persze változtak az erõviszonyok, hiszen míg a Mezei csapat aktuális MLSZ kedvenc lett és jószerivel minden játékosa válogatottnak mondhatja magát, addig nekünk még mindig nagyon sok munka lenne hátra, hogy visszaverekedjük magunkat a hazai futsal élvonalába.

Együttműködés a beteg lovakért

Az 1%-os felajánlások bizony sok szervezetnek és alapítványnak
nélkülözhetetlen bevételt jelentenek. Egyesületünk is azok közé tartozik,
akik nagyon várják ezeketet a pénzeket minden barátunktól, támogatónktól.
Akik eddig gondoltak ránk, természetesen idén is tegyék meg, de 2008-tól
duplán is megéri a RUBEOLA FOOTBALL CLUB-ot jelölni kedvezményezettként,
hiszen csapatunk gyűjt egy beteg lovakat támogató alapítványnak is. A
Zakuszka tanya saját jogon idén még nem felel meg minden törvényi

Felvidéki vendégek

A hosszú bajnoki szünetet kihasználva csapatunk barátságos, edzõmérkõzésen fogadta a felvidéki Nyitracsehi gárdáját. Jó alkalomnak ígérkezett a találkozó, hogy felmérjük hiányosságainkat és felkészüljünk a záró öt fordulóra, ahol eldõl melyik a négy legjobb magyarországi teremlabdarúgó csapat. Somogyi mester a bajnokság két osztályában szereplõ csapatunkból alakított ki egy ütõképes társaságot, akik izgalmas és harcos mérkõzésen gyõzték le a szlovákiai második vonal egyik meghatározó együttesét.

Gyõzelem a jégveremben

A múlt heti dupla vereség után végre ismét három ponttal gazdagodtunk és változatlanul tartjuk helyünket a legjobb négy között. A játékunk és a hozzáállás változatlanul kívánnivalókat hagy maga után.

NB II : Végsõkig izgalmas vereség

Nem sikerült a bravúr a dobogó harmadik fokán álló Dupont otthonában, de semmi okunk nincs a panaszra.
Dupont FC - Goldball RFC Csömör II. 5 - 4 (2 - 3)
Budakalász, 15 nézõ
Rubeola: Sinka - Kinde, Lába, Ruszin, Vrana - Dénes, Nagy Z., Radványi, Takács. Edzõ: Horváth Gergely

Vidák Balázs az új csömöri tinisztár

Sokan emlékeztünk rá a tavalyi bajnokságból, ahol végig meghatározó szerepet játszott a Kanárik diadalmas tavaszi menetelésében. Korát meghazudtoló bátorsággal vetette magát a párharcokba, kihasználva jó cselezõkészségét és átlagon felüli gyorsaságát. Ha így folytatja még hosszú évekre meghatározója lehet a magyar futsaléletnek. A nyári költözésnél Õ is Csömörre került, de egy jó ideig hiába keresték a szurkolók a nevét az összeállításban. Az õsz végére aztán beverekedte magát a nagy nevek közé és azóta kirobbanthatatlan a Goldball alapcsapatából.

NB2 : Iksz

Többször megnyert meccs után sajnos az utolsó másodpercekben kapott szerencsétlen gólnak köszönhetõen csak 4-4-es döntetlenre futotta a szerényebb képességű, de annál lelkesebb Hegyvidéki Sasok ellen. Goldball RFC Csömör II - Hegyvidéki Sasok 4 - 4 (2 - 0)
Csömör, 50 nézõ
Rubeola: Kovács - Berta, Lába, Radványi, Ruszin - Nagy Z., Szarka, Takács, Vrana - Sinka (kapus). Edzõ: Horváth Gergely
Gól/Gólpassz: Berta (Radványi), Berta (Lába), Nagy Z. (Ruszin), Radványi (Vrana)
A mérkõzés alakulása: 2-0, 2-2, 3-2, 3-3, 4-3

Kupavereség

Az üllõi katasztrófa után újabb nehéz feladat várt a fiúkra, hiszen a Baranyai Paliékról újabb bõrt lehúzni próbáló gyõri szupergrup érkezett Csömörre, a Magyar Kupa elsõ felvonására. A tavaly még a szabályokkal ismerkedõ Rába parti csapat 2008-ra már a BL küszöbére érkezett, így a szoros programjukban nem találtak idõpontot ennek a mérkõzésnek az elhalasztásához, amit pedig Gódor Zoltán telefonon kért tõlük.

Magabiztos Csõ gyõzelem

Mondhatnánk úgy is, hogy sima csömöri vereség. Sajnos a csapat elvesztette azt a három pluszpontot, amit a Gödöllõ elleni gyõzelemmel megszerzett, így pontszámban lemásoljuk az õszi eredményeinket, ami nem túl biztató, hiszen azt jelzi, hogy egyelõre nem történt elõrelépés sem játékban, sem eredményben. A mostani súlyos vereségnek több oka lehet, de leginkább az, hogy a Csõ Montage Budapest Üllõ ellen általában hozni szoktuk a meccseket, amit az idei szezon háromból hármas szériája is igazolt. Elképzelhetõ, hogy ez a tény és az elmúlt idõszak nyert mérkõzései megzavarhatták a fejeket.

Oldalak