U19 Labdarúgás - Győzelem a nyitányon

A nagypályás utánpótlás csapataink közül elsőként az U19-es korosztály kapott lehetőséget a bizonyításra. A csapat egy része már játékban volt, hiszen a felnőtt mérkőzéseken egyre nagyobb szerephez jutnak fiataljaink, így bíztunk a sikeres rajtban. Az 1. fordulóban Biatorbágyon volt jelenésünk, ahol a hazai csapat a Budakeszi Labdarúgó Akadémiával való összeolvadás miatt kemény ellenfélnek ígérkezett. Ennek megfelelően egy végig kiélezett, kiegyenlített mérkőzést játszottunk, amit Széles Imre góljával 1-0 arányban meg is nyertünk. A következő fordulóban a Vác VLSE visszalépése miatt szabadnapos a csapat, így van lehetőség tovább csiszolni a játékunkat.

Szép volt fiúk!