Hamarosan rajtol az új idény

Az MLSZ-ben kisorsolták az új bajnoki idény fordulóinak párosításait. A Mieink a tavaly még Vasas néven szereplő Déli Futsal vendégeként kezdik a szezont, majd az egyik újonc, a zalaegerszegi illetőségű Göcsej csapata érkezik a Major útra. Ezután, a remélhetőleg sikeres két mérkőzést követően a válogatott pótselejtezői miatt két hét szünet lesz a bajnokságban, majd Veszprémbe látogat csapatunk. A felkészülés már javában zajlik, Takó Csaba vezetőedző néhány mondatba foglalta össze az eddigi munkát:

"Kissé lassabban haladunk a vártnál, mert egy egészen hihetetlen mértékű sérüléshullám söpört végig a csapaton, volt olyan, mikor 3 nap alatt 5 játékost veszítettünk el hosszabb-rövidebb időre. Ennek ellenére a felkészülés zajlik, igyekszünk mind védekezésben, mind támadásban fejlődni. A felkészülési mérkőzéseken voltak jó és kevésbé jó élményeink, ám ebben az időszakban, főként a már említett hiányzók ismeretében nem okoz gondot a hullámzóbb teljesítmény. Szertetnénk a bajnokság első két mérkőzésére olyan állapotba kerülni, hogy esélyünk legyen a győzelemre, majd a válogatott szünet alatt tovább folytatjuk a felkészülést a szezonra. Egyelőre egy új játékos érkezett, Pirik Tamás személyében, aki egy elképesztően tehetséges srác, remélem sok örömöt okoz majd a szurkolóknak a megoldásaival. Rajta kívül néhány utánpótlásból felhozott játékossal egészítettük ki a keretet."