Feljutás elnapolva

Nem sikerült a mieinknek a feljutás a sportág élvonalába a BME elleni párharc során. Az NB II. Keleti és Nyugati bajnokának összecsapása mindkét mérkőzésen rendkívül szoros eredményt hozott. A csömöri odavágó egy viszonylag békésnek mondható, a csapatok részéről inkább a biztonságot szem előtt tartó játékot hozott. Érdekesség, hogy Varsányi Áron távollétében a Club kapuját, a 46 éves legenda, Nagy Zoltán őrizte. A mérkőzés a már-már megszokottnak mondható telt házat hozta, többek között olyan rubeolás hírességekkel, mint pl.

1000 kedvelő felett!

Átléptük az 1000 kedvelést!

Egyesületünk hivatalos Facebook oldala a Rubeola FC Csömör átlépte az 1000 kedveléses határt. Ez a szám kiemelkedően magasnak számít a hazai futsal csapatok között, amivel igen előkelő helyet foglal el a Club. A továbbiakban is kérjük barátainkat, ismerőseinket, hogy megosztásokkal,kedvelésekkel segítsék munkánkat.

Hajrá Rubi! Hajrá Csömör! 

Bajnoki cím 2018!

A 2004. évi bajnoki cím óta, a legsikeresebb évet szállítja a Club. A Magyar Kupa idei ezüstérme után a mieink, a Kazincbarcika elleni idegenbeli döntetlennel csapatunk megnyerte a 2017-18. évi Magyar Futsal NB II. Keleti csoportját. Sajnos ez nem jár automatikus élvonalbeli tagsággal, mert csapatunkra rendkívül nehéz párharc vár a nyugati oldal bajnoka, a BME - BT Futsal csapata ellen. 

A második is megvan!

Magabiztos győzelem!
A hétfői csengeri sikert követően a rájátszás második mérkőzésen is begyűjtöttük a három pontot. A tehetséges fiatalokat felvonultató MVFC Berettyóújfalu II. ellen az első félidőben még gondjaink akadtak a helyzetkihasználás terén, ám a második játékrészben ebben is feljavultunk, így simának mondható győzelmet arattunk. (6-2)
Szép volt, Fiúk!

GYŐZELEMMEL KEZDTÜK A RÁJÁTSZÁST!

Egyből egy! 
Fontos a jó rajt, főleg egy rájátszásban, ahol már nagyon kevés a hibázási lehetőség. A Mieinknek Csengeren kellett bizonyítani, ami nem a legkönnyebb kezdet, de a csapat remek második játékrészbeli játékának köszönhetően 5-2-es győzelemmel tért haza a szimpatikus szatmáriak otthonából! 
Szép volt Fiúk!

MAGYAR KUPA FINAL FOUR - EZÜSTÉRMESEK LETTÜNK!!!

 A talán még számunkra is meglepetést jelentő menetelés végén Nyíregyházán volt lehetősége a csapatunknak, hogy feltegye a koronát a 2017/18-as Magyar Kupa sorozatára. Egy kicsit érdemes elidőzni a tavaly ősz óta megtett út állomásain, hiszen nem volt egyszerű eljutni idáig. Kezdésnek rögtön megkaptuk a másodosztály nyugati csoportjának listavezetőjét, ráadásul idegenben! A BME ellen olyan játékkal nyertnk 7-2-re, hogy egy percig sem volt kérdés a továbbjutás. Ezt követően az Európa legjobb 4 csapata közé jutó ETO jött szembe, szintén egy mérkőzésen, ezúttal hazai környezetben.

Megnyertük az alapszakaszt!

Első helyen zártuk az alapszakaszt!
Miután utolsó hazai mérkőzésünket 6-0 arányban hoztuk a Berettyóújfalu ellen, már "csak" ki kellett szurkolnunk egy Kinizsi pontszerzést a Kazincbarcika ellen. Nos, a Dunakeszi 7-5-re legyőzte az Ördögöket, így a Mieink zárták az első helyen a másodosztály keleti csoportját az alapszakaszt követően!
Szép volt Fiúk!

Bent vagyunk a Négyes Döntőben!

 

Nyíregyháza jövünk!!! 
Idegenben is legyőztük a Fradit, ezúttal 4-3 arányban, ezzel a Magyar Kupa legjobb 4 csapata között a Rubeola FC Csömör!!! Több száz lelkes csömöri szurkoló támogatásával valóban nem volt kérdés a továbbjutás egy percig sem! 
Szép volt, Fiúk!

Nagy lépés a Final Four felé

Hatalmas szívvel, koncentráltan és a mérkőzés utolsó negyedében hihetetlen eredményesen játszó csapatunk óriási lépést tett a Magyar Kupa Final Four-ba kerülés felé. Az 5-0 arányú győzelem a Fradi ellen több, mint reménykeltő a jövő heti visszavágó előtt.

Szép volt Fiúk!

Magabiztos Ördög-verés

10 perc alatt eldőlt a rangadó! 
A listavezető Kazincbarcikai Ördögök látogattak a Major útra és a mérkőzés első negyedében megtapasztalhatták milyen amikor megy a játék a Tigriseknek. Az első 10 perc után 5-0 állt a táblán, ezek után már sok kérdés nem maradt nyitva. A vendégek közelebb kerültek ugyan, de az 5-2-es végeredmény nyilván a Mi oldalunkon okozott nagyobb örömöt.
Szép volt Fiúk! 
Hajrá Rubi!!! Hajrá Csömör!!

Oldalak