Feljutás elnapolva

Nem sikerült a mieinknek a feljutás a sportág élvonalába a BME elleni párharc során. Az NB II. Keleti és Nyugati bajnokának összecsapása mindkét mérkőzésen rendkívül szoros eredményt hozott. A csömöri odavágó egy viszonylag békésnek mondható, a csapatok részéről inkább a biztonságot szem előtt tartó játékot hozott. Érdekesség, hogy Varsányi Áron távollétében a Club kapuját, a 46 éves legenda, Nagy Zoltán őrizte. A mérkőzés a már-már megszokottnak mondható telt házat hozta, többek között olyan rubeolás hírességekkel, mint pl. Kassay-Kézi Gábor, Fehér Zsolt vagy akár a Real Madridot is megjárt Korolovszky Gábor. Az eredmény és a kevés gól biztatónak tűnt, de sajnos a visszavágó 2-1 -es BME győzelme nem hozta meg a várva várt feljutást. A kétcsoportos NB II.-ből ugyanis egyenes ágon csak a két bajnok párharcának győztese kerül fel az élvonalba. Számunkra nem marad más, mint az osztályozó, ahol várhatóan a Ferencváros csapata lesz az ellenfél. A feladat megoldható, mindenesetre kicsit bátrabb játékra lesz szükség. Nem mehetünk el szó nélkül a csömöri tábor felemelő és egyben szomorú megemlékezése mellett, hiszen a visszavágó a gyászos Trianon évfordulóján került megrendezésre. A srácok egy Nem, Nem Soha! felirattal és a Himnusz eléneklésével hívták fel a figyelmet az igazságtalanságra.

 

RFC Csömör - BME - BT FC 1-1 (1-0)

Gól: Érsek

BME - BT FC- RFC CSÖMÖR  2-1 (1-1)

Gól: Jenei