Visszaszerezni az esélyt!

A hazai vereséget követően, nehéz, de nem megoldhatatlan feladat áll Csapatunk előtt ma este, idegenben ledolgozni a két gólos hátrányt. A múlt heti mérkőzésen kiállított Maruzsi Máté mellett Vadászi Edward és Várkonyi Barna sem tud pályára lépni, bevethető viszont a rutinos Smeló Dávid, aki harcosságával sokat tehet a sikerért. 
Célunk a döntőbe jutás, ahol a Szigetszentmiklós csapata vár a párharc győztesére.
A mérkőzés 19:30-kor kezdődik Debrecenben az Egyetemi Sportcsarnokban, a hírek szerint szép számú csömöri szurkoló jelenlétében!
Hajrá Rubi!!! Hajrá Csömör!!!

Nem így terveztük...

Ismét megtel a csömöri csarnok, igazi meccshangulatban kezdődött a rájátszás első mérkőzése a DEAC ellen. Ennek megfelelően indítottuk a mérkőzést, már a 28. másodpercben az ellenfél hálójában táncolt a labda, Jenei Ottó értékesített egy büntetőt. Ezután futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, de nem voltunk elég pontosak a befejezéseknél. Ahogy ez lenni szokott, kis túlzással az első kaput eltaláló lövéséből egyenlített az ellenfél. Ezt követően egy oldalberúgás után Nehéz Krisztián lőtt szép gólt, és továbbra is óriási mezőnyfölényben voltunk.

Kezdődjön a Rock and Roll!

Jávor István vezetőedző mondása mostanra valódi szlogenné vált a csapat és a szurkolók számára is, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy a szezon legnehezebb szakasza vár ránk. A csoportban elért bajnoki cím szép eredmény, azonban a valódi cél az első osztályba való visszajutás, amihez első helyen kell végezni a rájátszásban is. A sorsoláson  a DEAC csapatát kaptuk ellenfélül így a keleti csoport legjobbjával csapaunk össze a döntőbe jutásért.

Jutalomjáték!

Ma este 18:15-től lép pályára csapatunk, immár a Közép-keleti csoport bajnokaként, az éremre hajtó Score-Goal Kecskemét ellen.
Várunk minden szurkolót, hogy együtt ünnepeljük meg a BAJNOKCSAPATOT! 
Hajrá, Rubi!!! Hajrá, Csömör!!!

Bajnokok vagyunk!

A 2016-17-es NB II Közép-keleti csoportjának bajnoka a Rubeola FC Csömör!

Már csak egy lépés...

Dunakeszin léptünk pályára a felsőházi rájátszás utolsó előtti mérkőzésén, amelyen a hazaiak az utolsó szalmaszálba próbáltak kapaszkodni, míg a Mieinknek egy esetleges győzelem akár a csoportbajnoki címet is jelenthette. A piros-fehérek a mérkőzés első szakaszában nem igazán találták a ritmust, szinte folyamatosan nálunk volt a labda, és egy gyönyörű Érsek-szóló után a vezetést is megszereztük.

U20 Futsal

 Az ellenfél PAFC U17-es csapatának létszámgondjai miatt a legutóbbi hétvégén csak a 20 éves korosztályban mérkőztünk meg a piliscsabaiakkal. A tét számunkra volt nagyobb,hiszen ellenfelünk már régen elbúcsúzni kényszerült a Final Fourral kapcsolatos álmaitól, míg a Mienk sorsa a saját kezünkben van. A recept egyszerű, a hátralévő mérkőzések megnyerése esetén az ország négy legjobb csapata között leszünk! Ennek megfelelően készültünk a mérkőzésre, amelyen nehezen nyílt meg a gólcsap, ám az első félidő második felétől kezdve egyértelmű volt, hogy fölényes győzelmet aratunk.

Simán hoztuk a kötelezőt

Ahogy azt előzetesen reméltük, a Gyömrő elleni idegenbeli mérkőzés első percétől kezdve a Mi akaratunk érvényesült, ami szerencsére gólokban is megtestesült. A 7. percben már 3 góllal vezettünk, Érsek Robi, Maruzsi Máté és Husz Attila révén, majd egy hazai szépítést követően Tősér, majd Maruzsi második találatával a szünetig gyakorlatilag el is döntöttük a mérkőzést.

Bebiztosítani a helyünket

A kötelező mindig a legnehezebb, tartja a régi mondás. Ezen a héten két mérkőzés vár csapatunkra, melyek közül a mai, Gyömrő elleni találkozó mindenképp az említett kategóriába sorolható. Annál is inkább fontos lenne a 3 pont begyűjtése, hiszen az üldözőinkre jóval nehezebb feladat vár ma este, és az eredmények szerencsés alakulása esetén akár meg is ugorhatnánk az utolsó három kör előtt. A veszély éppen ebben lakozik, hiszen a gyömrőiek eddig nem tudtak pontot szerezni a felső-házi küzdelmek során, így várhatóan igyekeznek majd meglepni minket.

A tabella tetején

Abban a tudatban léptek pályára a Tigrisek az Újpest ellen, hogy győzelem esetén a bajnokság során először a Mi nevünkkel kezdődne a tabella, így a szokottnál is nagyobb izgalom munkált mindenkiben. A mérkőzésre ismét szép számú nézősereg volt kíváncsi, jó volt látni a tömött lelátókat. Az első perctől kezdve magunkhoz ragadtuk az irányítást, sorra alakítottuk ki a helyzeteket a vendégek kapuja előtt, amely a harmadik percben meg is hozta az eredményét, Nehéz Krisztián talált a hálóba egy remek támadás végén.

Oldalak