VISSZATÉRTÜNK! Rögtön bravúrral!

 A tavalyi kupagyőztes és bajnoki bronzérmes otthonában kezdeni a bajnokságot nem egy leányálom, ennek ellenére bíztunk egy olyan rajtban, ami megalapozza az előttünk álló szezon hangulatát. Nem is elsősorban az eredmény volt fontos számunkra, sokkal inkább az volt a lényeg, hogy a játékosok fel tudják venni az első osztály ritmusát. Nos, ezen a téren nem kellett csalódnunk, sőt a végeredmény is sokkal jobb lett a vártnál. A hazaiak egy kemény felkészüléssel és bombaerős kerettel a hátuk mögött már a mérkőzés előtt kimondták, hogy abajnoki címért indulnak harcba, így nem kérdés számukra, hogy simán hozzák a mérkőzést. Az elején dominált is a szombathelyi csapat, ám a félidő közepe táján elkezdtünk kijönni a szorításból és több gólhelyzetet is kidolgoztunk, miközben hátul stabilak voltunk. Már úgy tűnt, gól nélkül zárul a félidő, ám egy szöglet után eredményesek tudtak lenni a hazaiak, az 1-0 azonban még mindig reményt keltő eredmény volt a szünetben. A második játékrészben sokkal bátrabban, támadóbb szellemben kezdtünk, aminek hamar meg is lett az eredménye, hiszen Nehéz Krisztián parádés góljával egyenlítettünk, majd egy perc múlva Fischer Zsigmond lőtt kapufát. Döbbent csend telepedett a csarnokra, ekkor nagyon jól játszottunk, nem volt meglepő, hogy félidő közepén Fischer Zsigmond góljával átvettük a vezetést. Ezt követően a hazaiak fokozták a nyomást, ám egyenlíteniük csak az utolsó percekben sikerült, fordítani már nem tudtak. Így tehát egy remek eredménnyel és biztató játékkal tértünk vissza az NB I-be, folytatás hazai pályán a Nyírgyulaj ellen!

Szép volt, Fiúk!

Kútház Haladás VSE - Rubeola FC Csömör 2-2 (1-0)

RFC: Varsányi Á. - Jenei, Maruzsi, Nehéz, Husz, Beke, Józsa, Víz, Fischer, Tősér, Várkonyi, Varsányi B., Miletics  Vezetőedző: Takó Csaba

Gól: Nehéz, Fischer