Váratlan vereség

Tegnap este fél 9-kor hazai pályán fogadtuk a Siklós csapatát. Már az elején számítani lehetett rá, hogy nehéz mérkõzés várható, hiszen a baranya megyeieknek idén sikerült erõsíteniük keretüket, a vendégeskedõ Szentest pedig majdnem meglepték az 1. fordulóban. Sajnos ellenünk minden összejött nekik, és bár több kulcsjátékosnak is ki kellett hagynia a találkozót (Somogyi, Lichtenberger), Soma mester feje így is fõhet, hiszen egy könnyebb, nyerhetõ mérkõzésen bukott 3 pontot a csapat...
A mérkõzés egyébként remekül kezdõdött, hiszen máris az elején Lipcsei Mihály góljával megszereztük a vezetést. A gól kicsit talán meg is fogta a vendégeket. Ekkor hatalmas Rubeola fölény volt tapasztalható, a vendégek viszont olykor igen veszélyes kontratámadásokat vezettek, aminek sajnos meg lett az eredménye. Egy óriási védelmi hiba után, a kapu elõtt üresen helyezkedõ siklósi játékos egyenlített.
A gól után kicsit visszaestünk mi is játékban, ugyanis mindkét oldalon rengeteg volt a hiba. A mi eredményjelzõnkön azonban már percek óta 5 szabálytalanság állt, így nem is csoda, hogy bekövetkezett az, amitõl minden hazai szurkoló tartott: 10m-es büntetõbõl megszerezték a siklósiak a vezetést. Az eredmény a félidõig már nem változott, 2-1-re álltunk tehát vesztésre a szünetben. A második játékrészben sem tudtunk igazán feljavulni játékban, és továbbra is nagyon idegesen, rengeteg hibával játszottunk. Támadásainkból nem tudtunk igazán nagy helyzetet kialakítani, viszont a Siklós ellentámadásaiból kettõ is góllal
fejezõdött be, így már 4-1-re (!) is elhúztak a vendégek. Ekkor nagyobb sebességre kapcsoltak a tigrisek, ami eredménnyel is járt: egy kitűnõ szögletvariációt követõen újabb Lipcsei gólt ünnepelhettek a hazai szurkolók (2-4). Ez a gól hatalmas lökést adott a csapatnak, ugyanis 2 perc sem telt el, amikor is Fülep megszerezte csapatunk 3. gólját (3-4). A Rubeola ekkor úgy tűnt, hogy kint van már a gödörbõl és hamarosan meg is tudja fordítani az eredményt. Ráadásul a Siklós már 10 perccel a meccs vége elõtt 5 szabálytalanságnál járt, ami
tovább növelte esélyeinket. Veres távoli lövése a vendégkapus lábai közt talált utat a hálóba, amivel ugyan sikerült egyenlítenünk (4-4), de a vezetést már nem tudtuk megszerezni. Pelles rúghatott 10m-es büntetõt, de lövése igen gyengére sikerült, ráadásul egy újabb hatalmas hibából ismét gólt kaptunk (4-5). A végére nagyon felgyorsult a meccs, újabb 10m-es büntetõhöz jutottunk, ezúttal Németh nem tudott élni a lehetõséggel, lövése ugyanis quot;körbejártaquot; a kaput a bal kapufáról pattant a jobbra, majd onnan ki. Nem sokkal késõbb Gyõrfi is megpróbálkozhatott egy 10m-es büntetõvel, de Õ sem járt sikerrel. A csapat akarását egyébként jól jellemzi, hogy rengeteg kapufát lõttünk az egész meccs folyamán, sajnos Fortuna nem volt velünk ezen az estén. A vendégek is elvégezhettek
még két büntetõt a végén, de nem tudták tovább növelni elõnyüket. Ezután következett a mindent eldöntõ büntetõ, Lipcsei rúghatta 10m-rõl, 3 másodperccel a meccs vége elõtt, de sajnos a vendég kapus azt is védeni tudta, így Lipcsei lábában maradt az 1 pont. Folytatás egy hét múlva Abonyban, ahol ezután már kötelezõ lesz a gyõzelem...
Rubeola FC Csömör - Siklós 4-5 (1-2)
Rubeola: Ulvicki - Kilik, Pelles, Lipcsei, Smeló, Németh P., Nagy Z., Gyõrfi, Veres, Hegyesi, Lakatos, Fülep
Gól/Gólpassz: Lipcsei (Fülep), Lipcsei (Fülep), Fülep (Lipcsei), Veres (Kilik)
Mérkõzés Játékosa: Lipcsei Mihály
Lipcsei Mihály: ,,Vesztettünk egy nyerhetõ mérkõzésen. Szarok voltunk..."

Bemelegítés
...
...

Jelen a Sport Klub
...
...

A legtöbb nézõ még a büfében...
Rubi!
A kezdõsor

Hajrá
Csömör...
Csömör

Mindent bele!
Máris kezdõdik..
középkezdés

Elkezdõdött!
Szurkolók ott..
és itt

Büntetõ!
Nem értik a vendégek...
Pelles lõõõ...

a vendégek kapusa védi..
és nincs ismétlés.
Rubeola gól utáni középkezdés