Tanulmányút Barcelonában (I.)

A múlt hét folyamán Takó Csaba sportigazgatónk a Dunakeszi Kinizsi edzői stábjával közösen részt vett egy tanulmányi kiránduláson a Barcelona futsal csapatánál. A négy napos túra során lehetőségük nyílt bepillantani a világ egyik legjobb csapatának mindennapos munkájába, a felnőtt csapattól kezdve a legkisebb utánpótlás csapatig. Az elkövetkező néhány napban beszámolunk szakmai vezetőnk tapasztalatairól, élményeiről valamint megmutatunk néhányat a túra során készült képek közül. 

 A holnapi nap folyamán a felnőtt csapat körül látott hihetetlen profizmust járjuk körbe, majd a következő bejegyzésben az utánpótlás kerül terítékre. Záró epizódunk pedig a tanulságoké, amelyek nyilván nem megkerülhetőek egy ilyen egyesületnél tett látogatást követően.