Győzelem áldozatok árán...

 A bajnokság 4. fordulójában a régóta mumusnak számító Szeged otthonába látogattunk. Ellenfelünk jelentősen átalakult a nyár folyamán, talán ennek is köszönhetően meglehetősen rosszul rajtoltak a bajnokságban, ezért nagy volt a fogadkozás a hazai oldalon a mérkőzés előtt. A vendéglátók optimizmusát tovább fokozhatta, hogy erősen  tartalékos összeállításban léptünk pályára a mérkőzésen, ugyanis munkahelyi elfoglaltság és sérülés miatt 5 stabil játékos hiányzott keretünkből. Ennek ellenére villámrajtot vettünk, már az első percben megszereztük a vezetést Smeló Dávid révén és a mérkőzés elején teljes mértékben az történt a pályán amit mi akartunk. Sajnos azonban két szerencsétlen momentum után fordított a szegedi csapat, amit a félidő végéig nem is sikerült kiegyenlíteni, így minimális hazai előnnyel mentek pihenni a csapatok. a második játékrész már sokkal kedvezőbb képet mutatott, gyorsan sikerült az egyenlítés, majd a fordítás is Smeló, illetve a fiatal Józsa Tamás révén, így kedvünkre játszhattuk a saját, kontrákra épülő játékunkat. Egy véleményes kiállítás után elvesztettük az egyik legfontosabb emberünket Kovács Istvánt, de az emberhátrányt is sikerült kivédekezni, majd Józsa Tamás második góljával megnyugtató lett az előnyünk. A végén szépített ugyan a mindent megpróbáló hazai csapat, de a hősies védekezésünknek meglett a jutalma, így mindhárom pontot elhoztuk Csongrád megyéből.

 A kiállítás mellett egy másik negatív esemény is nehezítette a helyzetet, Smeló Dávid ugyanis a második félidő derekán súlyos lábtörést szenvedett, 4 helyen tört el a lábfeje, aminek tükrében különösen érdekes, hogy a játékvezető le sem fújta az esetet. Csapatkapitányunkat szerdán meg is kellett műteni, természetesen mielőbbi gyógyulást kívánunk!

UTC Szeged - Rubeola FC Csömör 3-4 (2-1)

RFC.: Varsányi - Jenei, Smeló, Kovács I., Józsa, Tősér, Érsek, Maruzsi, Vadászi, Szabó B.  Edző: Takó Csaba

Gól: Smeló 2, Józsa 2