Gyõzelem a tavalyi meglepetéscsapat ellen, Fóka itthon!

Nagy meglepetésre csapatunk sima gyõzelmet aratott a tavalyi meglepetéscsapat, a Legrand-Szentes ellen. A meccs egyik különlegessége, hogy Fórizs quot;Fókaquot; Sándor hosszú idõ után ismét magára öltötte a tigriscímeres mezt. Egy hetes hajóút után érkezett haza és pár hétig újra a Club rendelkezésére áll...
A mérkõzés kisebb csúszással kezdõdött, ugyanis NB2-es csapatunk az Universitas Szeged gárdájával játszott egy elõmérkõzést, ahol hatalmas csatában, egy bírói hibákkal is tarkított mérkõzésen végül 4-4-es döntetlen született (errõl a mérkõzésrõl a héten még részletesen beszámolunk majd). A késõi idõpont ellenére kilátogató csömöri szurkolók azonban azt hiszem nem bánták meg, hogy kijöttek megnézni kedvenceiket...
A meccs elején mindkét csapat inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Késõbb jöttek az elsõ helyzetek is, de a kapuba egyik csapatnak sem sikerült betalálni. Az elsõ játékrész lefújása elõtt néhány másodperccel még Németh fektette le az ellenfél védõit, de lövésében már nem volt sok erõ, így ez a helyzet is kimaradt, mint ahogyan az ebbõl a helyzetbõl vezetett kontra is éppen mellément. Ezzel a két hatalmas, kimaradó helyzettel zárult a félidõ, 0-0-ás eredménnyel vonulhattak tehát pihenõre a játékosok. Láthatóan a mieinknek kedvezett jobban a rövid szünet, hiszen éppenhogy megkezdõdött a második játékrész és máris megszületett az elsõ gólunk is. Gyõrfi vett át egy labdát középen, majd egy tanítani való csellel visszahúzta a védõ mellett és beemelte a kapuba (1-0). A gól kicsit felpörgette a mieinket, akik ekkor már a letámadásos taktikára váltottak át, aminek meg is lett az eredménye. Alig egy perc telt el és kis szerencsével is ugyan, de Deákvári ballábas lövése végül a vendégek hálójában kötött ki (2-0). A két gólos elõnynek sajnos nem sokáig örülhettünk, ugyanis egy szentesi szabadrúgást követõen a labda végül utat talált a kapunkba (2-1). Pár perccel késõbb azonban ismét a Rubeola szurkolók örülhettek, hiszen egy remek Németh lövést követõen ismét 2 gólossá nõtt az elõny (3-1). Ekkor nem volt már sok hátra a meccsbõl, érthetõ volt hát, hogy a hazai drukkerek újabb gólban reménykedtek, ami esetleg eldöntheti ezt a meccset. Erre sem kellett sokat várni, Pelles ugyanis egy letámadást követõen labdát szerzett, elhúzta a kapus mellett, majd egy remek csípõmozdulattal visszafordította a kapuba (4-1). Érthetõ volt tehát a hazai szurkolók öröme, hiszen ezzel a góllal eldõlt a meccs, és talán még a legelfogultabb tigrisdrukkerek sem számítottak ilyen sima gyõzelemre a tavalyi meglepetéscsapat ellen. Ezzel együttesünk 4 helyet javított a tabellán és 4 forduló után, 7 ponttal a 3. helyen áll. Folytatás jövõ hétfõn, Berettyóújfaluban...
Rubeola FC Csömör - Legrand-Szentes 4-1 (0-0)
Rubeola: Nagy Z. - Németh, Deákvári, Fórizs, Takács L., Gyõrfi, Veres, Pelles, Kilik, Smeló, Hegyesi, Ulvicki
Gól/Gólpassz: Gyõrfi (Németh), Deákvári (Nagy Z.), Németh (Kilik), Pelles

Mérkõzés Játékosa: Nagy Zoltán

Nagy Zoltán: ,,Jó érzés volt a hazai közönség elõtt ismét pályára lépni, és remélem a csapat azt az arcát mutatja a továbbiakban, amit a második félidõben produkált. MERT EZ AZ IGAZI RUBEOLA!
Külön kiemelném, hogy lélektanilag mindenkinek jót tett az izlandi erõsítés!"

Melegítõ tigrisek
Fórizs quot;Fókaquot; Sándor
77-es számmal

Csömör!
Csömör!
A kispad

Pelles munkában...
Gyõztünk!
Csömör!Csömör!Csömör!