Fellebbezés a pályabezárás ellen

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a múltkori Kanárik elleni hazai mérkõzésünket követõen az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 2 hónapra kitiltotta a csömöri csarnokból a nézõket. Természetesen a Club vezetõsége elfogadhatatlannak tartotta ezt a döntést, így a rendkívüli elnökségi ülést követõen benyújtotta a fellebbezését, amelyben új vizsgálatot kért az ügyben.

Igen Tisztelt F. Bizottság!
Alulírott Kassay-Kézi Gábor, mint a Rubeola FC sportszervezet elnöke fellebbezést jelentek be a Fegyelmi Bizottság fenti számokon hozott határozata ellen. Meglátásunk szerint a T. Bizottság az érintettek meghallgatása után, a rendelkezésre álló adatok figyelembe vételével, valójában nem a fegyelmi vétség igazi elkövetõit, hanem egyesületünket büntette. A meghallgatás során világossá vált, hogy éppen sportszervezetünk tagjai voltak azok, akik közreműködésének köszönhetõen sikerült megoldani a mérkõzés utáni feszültséget. A történtekbõl okulva, vezetõségünk is megtárgyalta az eseményeket és az ezt követõ házon belüli intézkedés során elköszönt az eddigi fõrendezõtõl, valamint a következõ bajnoki mérkõzésekre megerõsített rendezõi létszámot kért a sportcsarnok igazgatójától. Megítélésünk szerint a sportág szurkolóit vétek lenne kirekeszteni, éppen most, amikor nagyon szép fejlõdési pályára állt a magyar futsal. A Rubeola FC mérkõzésein már hosszú évek óta nem történt semmilyen atrocitás. Ennél az esetnél is néhány perces szóváltás után megoldódott a helyzet. A jövõben természetesen hatványozottabb figyelemmel járunk el, hogy elkerülhessük a hasonló eseteket. Amatõr csapatunknak rendkívül fontos a jegyekbõl származó bevétel, ami a két hónapos pályabezárás esetén hatalmas veszteséget okozna. Kérjük a döntés felülvizsgálatát, természetesen amennyiben új meghallgatásra kerülne sor, minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a Fellebbviteli Bizottság tagjai is világos képet kapjanak a történtekrõl.

Megértésüket és türelmüket
megköszönve:
Kassay-Kézi Gábor
Elnök
2006.12.11.

- Becks -