Elvesztettük veretlenségünket

Vegyes előjelekkel érkeztünk a Kecskemét elleni idegenbeli mérkőzésre, hiszen a bajnokság során még veretlenek voltunk, ám az utóbbi hetekben mutatott teljesítmény jócskán elmaradt a várakozástól. Sajnos a mérkőzés is bizonyította, hogy nem volt alaptalan az aggodalmunk, hiszen az első félidőben hiába dolgoztnk ki számtalan helyzetet a hazaiak kapuja előtt, gólt csak a kecskemétiek szereztek, így két gólos hátránnyal mentünk a szünetre. A második játékrészben óriási nyomást gyakoroltunk a hazai kapura, amelynek eredményeképp Nehéz Krisztián szépített is, ám ezt követően újra előjött a hetek óta látható probléma, nevezetesen a helyzetkihasználás. A végén már görcsössé vált a játékunk, ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink akár a győzelem kivívására is, ám nem sikerült újabb gólt szerezni, így 2-1 maradt az eredmény. Elvesztettük tehát a veretlenségünket, ami nem jelent tragédiát, ám mindenképp figyelmeztető jel, hogy sokkal nagyobb koncentrációra lesz szükség a jövőben a csapat részéről.