Egy pont Csengerből

 A bajnokság eddigi legnehezebb mérkőzésére készültünk az eddig 100%-os Csenger otthonába. A nagy távolság mellett a házigazdák játékereje miatt is komoly feladatnak ígérkezett a találkozó, főleg az itthoni pontvesztés után. A csapat ennek ellenére magabiztos játékkal kezdett, többet birtokoltuk a labdát az első percekebek és néhány perc után a vezetést is megszerztük Nehéz Krisztián góljával. Elég bátortalannak tűnt a csengeriek játéka ebben az időszakban, és több alkalommal is növelhettük volna előnyünket, ám nem használtuk ki a lehetőségeinket, a hazaiak pedig egy figyelmetlenségünket kihasználva egyenlíteni tudtak. Ezt követően sokkal kiegyenlítettebb lett a játék, és bár Érsek Robi egyéni alakítása után újból előnybe kerültünk, a dominanciánk jócskán alábbhagyott. Az újbóli hazai egyenlítést követően számunkra jött jókor a szünet, hiszen a hazaiak  kihagytak egy hatméterest és lőtt egy kapufát is, így volt mit átbeszélni az öltözőben. A második félidőben egész más lett a mérkőzés képe, szinte folyamatosan birtokoltuk a labdát, a Csenger jó láthatóan a kontráiban bízott, ám kevésbé tudtak veszélyesek lenni. Sok helyzetet alakítottunk ki, ám vagy a hazai kapusok védtek nagyokat, vagy centiméterekkel tévesztettünk a lövések célzásakor. Az utolsó másodpercig izgalmas volt a mérkőzés, ám újabb gólt már egyik csapat sem szerzett, így maradt a 2-2-es döntetlen. A mérkőzés előtt a tabella állását figyelembe véve nem lettünk volna elégedetlenek az egyponttal, így tehát mindenképpen eredményesnek mondható a csengeri túra, ám a második félidőbne kihagyott helyzetek miatt azonban mégis van némi hiányérzetünk. A hazai csapat és a körítés egyaránt igazolta jó hírét, így egy emlékezetes este volt minden jelenlévő számára.