Csömöri zárás

Az egyesület történetének egyik legkeserűbb évét búcsúztatták a Rubeola család tagjai Csömörön. Sajnos az idei halászlés, tóparti mulatság elmaradt, mert a szervezõ Horgászegyesület halhiány miatt nem tudta megoldani a rendezést. Ez is jelzi, hogy ebben az évben micsoda balszerencse és tragédia üldözte a Clubot. A tavaly nyári felkészülésnek még úgy indultunk neki, hogy a Rubeola minden idõk legerõsebb keretével próbálja meg visszaszerezni a bajnoki címet. Nos a szezon elején Zsámár László és Simon Balázs kiválásával ez a cél már megkérdõjelezõdött, de ezt követte még a téli eligazolási hullám, majd a hihetetlen Bánka Kristóf tragédia. Hogy a csapat nem szűnt meg és felállt a padlóról az annak a csodálatos új-régi közösségnek köszönhetõ, akik nagy része most meg is jelent, hogy egy igazi presztízsmérkõzést vívjon a csömöri vegyescsapattal ill. megünnepelje a Rubeola kupák elhódítóit. A pályán rég látott arcok is feltűntek, de aki sérülés vagy munkahelyi kötelezettség miatt nem is tudott játszani, azok nagy része is eljött, hogy a sehol másutt nem kapható rántott húsos szendviccsel intsen búcsút ennek a nehéz és fájdalmas szezonnak.

Rubeola FC Csömör- Csömör Dream Team (U 45- U21 vegyes) 15-4 ( 4-3)
Játékvezetõ: Bíró L.

Rubeola: Nagy Z.- Somogyi, Takács L., Takács B., Kraicsovits- Barna, Veres, Németh, Vrana-Kézi, Nagy L., Molnár, Gyõrfi

Csömör: Aranyi- Szarka, Nehéz, Nagy L., Seffer II., Horváth, Som, Nagy S., Gurzó
 
Szurkolók: Lichtenberger, Kilik, Fülep, Lipcsei, Tábori I., Tábori II., Takó, Gyurcsányi

Gólok: Takács L. (Somogyi), Takács B. (Kraicsovits), Németh (Veres), Takács L.(Kraicsovits), Somogyi (Takács B.), Németh (Barna), Gyõrfi (Molnár), Molnár (Kézi), Somogyi (Takács L.), Takács B., Takács L. (Kraicsovits), Molnár (Gyõrfi), Nagy L. (Molnár), Takács L. (Kraicsovits), Németh (Barna) ill. Som (Horváth), Seffer II. (Nagy L.), Nagy S. (Szarka) Szarka (Gurzó)

 

Bánka Kristóf díj, a legjobb fiatal játékosnak: Veres Gergely

Az év újonca: Tábori József

Az év mérkõzésszáma: Nagy Zoltán

Az év gólkirálya: Gyurcsányi Zsolt

Az év gólpasszkirálya: Gyurcsányi Zsolt

Az év játékosa: Nagy Zoltán