Balogh "Sigya" interjú

BALOGH "SIGYA" ISTVÁN az új edzőnk

Az év vége felé sok minden változott a Clubnál. A vezetők közös megegyezéssel szakítottak Jávor Istvánnal és bár az utolsó két mérkőzésen ismét a Sportigazgató Takó Csaba ült le a padra, várható volt, hogy nem ő a végleges megoldás. A keresgélés nem tartott sokáig és januártól a Rubeola Football Club kispadján a jelenleg is az öregfiúk csapatunk igazolt játékosát, Balogh Sigyát láthatjuk. Sigyáról röviden csak annyit, hogy szerepelt a magyar futsalválogatottban, játszott a magyar futsal NB I.-ben több csapatban is, legutoljára éppen Csömörön. Nagypályán közel 200 mérkőzést játszott az élvonalban (Újpest, Volán, Csepel, Haladás)Közel 60 mérkőzést játszott Belgiumban, olyan csapatokban, mint a Waregem, Standard Liege vagy a Seraing. Igazi szenvedélye a labdarúgás és , mint a 2004 - nek egy korábbi interjúban nyilatkozott, erős a sárga-fekete kötődése is. A régebbi interjút mellékeljük és honlapunk készített egy gyors beszélgetést a kinevezés után is. A fényképen pedig az osztrák női válogatott edzőjével látható. Sok sikert kívánunk!




rubeola.hu : Gratulálunk a kinevezéshez! Meglepett a Club hívása?

SIGYA : Köszönöm a gratulációt! Igazából nem teljesen friss az
invitálás a Club részéről, de most vált mindkét fél részéről
abszolút aktuálissá.


rubeola.hu : Játszottál korábban a Rubeolában, bár pályafutásod vége felé. Milyen
emlékek maradtak benned és azóta volt-e valamilyen kapcsolatod a Clubbal?



SIGYA: Abszolút kellemes emlékek maradtak meg bennem a Rubeolánál
eltöltött időről.Úgy érzem gyorsan be tudtam illeszkedni a
csapatba, nem is ment rosszul sem nekem sem a Csapatnak, nagyon jó
közösségbe kerültem! Pár emberrel együtt játszom az öregfiúk csapatban és van pár
játékos a futsal csapatban akikkel a magánéletben is tartom a
kapcsolatot!

rubeola.hu: Kik maradtak a Rubeolában a régiek közül,akikkel még
játszottál ill. kiket ismersz a mostani keretből?

SIGYA: Van pár játékos akikkel rövidebb-hosszabb ideig együtt
játszottam (Lakos,Simon,Zoufal,Jenei,Vadászi), van akivel ellenfélként
találkoztam;a fiatalokról pedig hallottam ezt-azt. Az utolsó két
mérkőzést megnéztem és összekapcsoltam a hallott dolgokat a
látottakkal!


rubeola.hu: Azon kevesek közé tartozol, akik kispályán és nagypályán is
komoly karriert futottak be. Mik a legmaradandóbb emlékeid, milyen nagyságokkal
játszottál együtt?


SIGYA: A legkellemesebb emlékeim természetesen a Belgiumi légiós
életből maradtak. Nagy sztárokkal nem játszottam együtt, de ellenük
igen. Abban az időben ilyen volt Preudhomme,Philippe Albert, Amokachi, akik
mind válogatottak voltak. Természetesen az akkori kispályás
válogatottban majd a gyerekcipőben járó futsal válogatottban is
voltak szép emlékek, mondjuk amikor a Körcsarnokban megvertük a
Belgákat, akik akkor a legjobbak közé tartoztak.

rubeola.hu: Mit gondolsz a futsalról, ami ugye pár éve nagyot változott a
korábbi itthoni 4+1-es kispályás focihoz képest.

SIGYA: A mostani futsal sokkal gyorsabb,több külföldi játékos, edző
van, akik "behozták" az igazi futsalt Magyarországra. Akik ebben a
sportágban dolgoznak azoknak fel kell nőni ahhoz a feladathoz, hogy
minél közelebb kerüljünk a nemzetközi szinthez.

rubeola.hu: Milyen terveid vannak? Mit várhatnak a szurkolók és mit
kértek/várnak el a vezetők Tőled?

SIGYA: Természetesen minél gyorsabban vissza kell rázódnom a futsal
világába. Szeretnék egy egységes,masszív,egymásért "meghalni"
képes CSAPAT-ot kialakítani! Aki ismer az tudja, hogy vannak
elveim, szabályaim, ami szerint dolgozom és élek! Ezek mellett a
végsőkig kitartok, aki ezt nem tudja elfogadni az ne dolgozzon velem! 
Gondolom a Vezetőség ezen okok miatt választott engem. 
A játékosoknak meg kell tanulniuk tisztelni ezt a Clubot, ami az egyik
legrégebbi egyesület Magyarországon. Azt pedig,hogy a szurkolók mit várnak
azt tőlük kell megkérdezni, de amennyiben hétről-hétre egy harcos,
agresszív,győzni akaró CSAPAT-ot látnak,szerintem elégedettek lesznek!