LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Újra összecsaptunk a szomszédvárral! (2010.03.20.)

   Lassan már futsalklasszikussá kezd válni a két szomszéd település bajnoki mérkőzése. Kezdődött ugye a csömöri bajnokságalapítással és néhány fellángoló gödöllői csapatocskával, majd folytatódott az első hazai profi futsalgárda szárnyalásával, bajnoki címekkel elárasztva. Most pedig mindkét csapat a pihenőidőszakában leledzik és várja a feltámadást...Mi reménykedve néztünk a találkozó elé, hiszen az elmúlt mérkőzések már javuló játékkal és néha pontokkal párosultak. Adva volt a lehetőség, hogy megkezdjük a felzárkózást a középmezőnyhöz. Ennek ellenére nem úgy kezdődött a meccs, ahogy terveztük, de a gyorsan bekapott gól után viszonylag hamar magukra találtak a fiűk. 3-1-es vezetésünknél nem látszódott, hogy itt akár még gond is lehet, de két buta hiba után mégis döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok. A második félidőben inkább kiegyenlített küzdelem folyt a pályán és félő volt, hogy döntetlennel záródik a mérkőzés, amikor Nagy Zoltán bácsitól következett egy már gyakran látott pimasz csel, amivel végül is egy szabálytalanságot sikerült kicsikarni, és amiből a mi hű székely honvédunk, Somorai Attila gólt szerezhetett. Szerencsére ezután következett még egy kisbüntető, aminél szintén nem hibázott a Tálib becenévre hallgató fiatal tehetség és így a végén nem kellett már izgulnia a csömöri szurkolóknak. A két köztudottan jó kapcsolatban lévő polgármester közül ezúttal Bátovszki György fogadhatja Gémesi György gratulációját. Folytatás hétfőn Varsányban, remélhetőleg újabb pontszerzéssel!

RFC Csömör -- Gödöllő 5-3 (3-3)

Rfc: Nagy Z. - Kilik, Somorai, Smeló, Varga, Ruszin, Káplár, Füzy, Egle, Dénes, Vadászi, Sajben
Gól/gólpassz: Egle (Nagy Z), Somorai (Füzy), Dénes (Egle), Somorai, Somorai
Mj: Nagy Zoltán

 

- Kalapiczky -