LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Még egy győzelem (2009.11.06.)

  Az utóbbi időben kicsit elszoktunk a Rubeola győzelmektől, így kicsit érdemes jobban kihangsúlyozni, hogy zsinórban másodszor hagyták el győztesen a pályát a mieink. Ráadásul ezúttal inkább a reményteljes fiataljainkra alapozva, hiszen a szerdai futsalprogram még a mai professzionálissá váló hazai futsaléletben is elég nehéz vállalásnak tűnik. Kézenfekvő volt tehát a fiatalabb csömöriekre bízni a Magyar Kupa mérkőzéseket. Így keltek útra a fiúk, akiknek útját két idősebb sportoló, a mester Cini és Nagy Zé igazgatta, ők szintén beöltözve, kiváló mezőnymunkával segítették és hajszolták bele a fiatalokat a győzelembe. A találkozót szenzációsan kezdte a csapat, hiszen a középkezdés után 8 másodperccel már a dunaújvárosi kapuban táncolt a labda. Utána sajnos a fiuk érthetetlen módon elkezdtek kapkodni, aminek félidei hazai vezetés lett a vége. A szünetben Cini mester rendet rakott a fejekben és a játékrendszer átalakításával sikerült meghozni a fordulatot. A végjátékban már a Cini--Nagy párossal a fedélzeten jutalomjátékot mutattak be a srácok, semmi nem veszélyeztette a magabiztos győzelmet. Az újonnan bemutatkozottak bebizonyították, hogy méltóak a tigris címeres mezre és még sok sikert fognak okozni a csömöri szurkolóknak! Folytatás a Magyar Kupa második fordulójában a Tolna Mözsi csapata ellen.

Dunaújvárosi Főiskola -- RFC Csömör 2-5 (2-1)

RFC: Sinka- Smeló, Somorai, Ruszin, Dénes, Nagy Z, Czinege,Som, Kinde, Káplár, Molnári, Reiter
Gól/Gólpassz: Dénes (Ruszin), Dénes (Smeló), Öngól (Káplár), Smeló, Smeló (Sinka)
Mérkőzés Játékosa : Smeló (Putyu) Dávid
Smeló "Putyu" Dávid: ,,Gratulálok a csapatnak a küzdéshez és a második félidőben nyújtott teljesítményhez! Remélem a bajnokságban is ez a tendencia folytatódik majd. Örülök, hogy végre én is olyan teljesítményt nyújtottam, ami a csömöri szinten elfogadható és igyekszem ezt tartani a szezon hátralévő részében is. Külön megtiszteltetés volt számomra egy olyan kispályás ikonnal együtt pályára lépni, mint Czinege László. "

- Kalapiczky -