LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Vége a rossz szériának (2009.01.18.)

  Azt, hogy a Futsal Magyar Kupában melyik csapat jut tovább még nem döntötte el a csütörtöki csömöri mérkőzés, de lélektanilag mindenképpen fontos volt, hogy a fiúk végre nyertek a piros-fehérek ellen. Az ország leggazdagabb és legprofibban működtetett futsalcsapata ellen megszakadt a hat mérkőzéses győzelem nélküli sorozatunk. Ebben a szériában négy vereség mellet mindössze kettő döntetlen volt a mérleg és ez bizony a korábbi sima győzelmekhez képest elég negatív változás volt mindannyiunknak. Győztünk tehát és egygólos előnnyel utazunk a bihari visszavágóra, ami a hiányzók névsorát végigböngészve még inkább szép eredménynek számít. Jávor, Kovacsics, Szimcsák, Győrfi, Pelles, Riscutia nem tudott különböző okok miatt pályára lépni, de ezúttal sikerült őket pótolni. Igazi csapatmunka volt, bár érdemes néhány kimagasló egyéni teljesítményt kiemelnünk, végtére is az aktuális magyar bajnokot győztük le! Kilik Balázs gyönyörű gólt lőtt és ismét hiba nélkül játszott, Vörös Péter délelőtt még Szombathelyen edzett, majd autóba ült, hogy velünk legyen, hihetetlen csapatszellemről tanúbizonyságot téve. Sagát "Sagi" pedig kezd igazi futsalossá érni és lassan már strandfoci szinten kezd meghatározóvá válni, Fülep Norbert pedig súlyos műtétek és a hosszú kihagyása után ragyogó játékkal a születésnapját is ünnepelve tért vissza, Lakos Gomez "csak" ismét bizonyította, hogy majdnem olyan jó, mint az Aramis cserekapusa...Győzelmekkel kezdődött a 2009.-es év, reméljük a folytatás Berettyóújfaluban is sikeres lesz!

Goldball RFC Csömör - Mezei Vill FC Berettyóújfalu 4-3 (3-2)

RFC: Lakos- Vörös, Semsei, Nyáry, Weisz, Kilik, Jenei, Fülep, Sagát,
Kovács G.
Gól/Gólpassz: Kilik(Sagát), Nyáry (Sagát), Weisz(Kilik), Semsei(Jenei)
MJ: Kilik Balázs

- Kalapiczky Géza -