Remekül sikerült a Családi Nap

Ismét megrendeztük immár hagyományosnak mondható Családi Napunkat, amely egyben a Rubeola FC évzáró rendezvénye is. A jól megszokott menetrend szerint először a gyerekek léptek pályára és játszottak bemutató mérkőzéseket egymás közt, majd a Szülők csaptak összeegymásssal, valamint az Edzők csapatával. A program végén nem maradhatott el a karácsonyi ajándék sem, amelyet a gyerekek kitörő örömmel fogadtak. 

Vesztes évzárás, egy igazi rangadón

 A 2016-os év zárásaként egy igazi rangadót játszottunk a Dunakeszi Kinizsi ellen. A körítés és a játék is méltó volt a rangadó jelzőhöz, hiszen telt ház előtt, első osztályú mérkőzéseket felülmúló színvolnalú mérkőzést játszottak a csapatok. Az első félidőben a vendégek szereztek vezetést, amelyet Nehéz Krisztián góljával kiegyenlítettünk, így döntetlennel mentünk a szünetre. A második játékrészben sokkal támadóbban léptünk fel, levegőben lógott a vezető gólunk, amikor két megingást megbüntettek a csoprt élén álló dunakesziek, így rohannunk kellett az eredmény után.

Holnap családi nap és bajnoki rangadó!

December 21-én délután fél 4-től újra megrendezzük a Rubeola Családi napot, ahol a klub utánpótlásában pallározódó fiatalok mellett a Szülők is megmutathatják tudásukat. A jól megérdemelt téli szünet előtt még egy utolsó jó hangulatú mozgás és egy kis meglepetés is vár a gyerekekre, majd 19 órától kezdődik egy igazi rangadó, hiszen az NB II közép-keleti csoportjában jelenleg első helyen álló Dunakeszit fogadja a második helyen álló felnőtt csapatunk. Győzelem esetén a két gárda helyet is cserélne a tabellán, így tehát van tétje az összecsapásnak.

Nagykáta - Rubeola 1-6

Meg tudnánk szokni... A legutóbbi hazai győzelem után csapatunk Nagykátára látogatott, ahol a lilák elleni 6-1-es győzelmet "lemásolva" újra 5 góllal nyertünk. A szerdai rangadra is gondolva Jávor István ezúttal három sort szerepeltetett, így remélhetőleg frissen és önbizalommal telve mehetünk neki az év utolsó mérkőzésének. A fiatalok meg is hálálták a bizalmat, hiszen Tápi Tamás, Várkonyi Barnabás és Nehéz Krisztián is betalált a hazaiak kapujába, mellettük Smeló Dávid, Jenei Ottó és érsek Róbert szerzett gólt. 

Szép volt, Fiúk! 

U11 - Szép rajt a futsal bajnokságban

 A 11 éveseknek kiírt korosztályos futsal bajnokság is elrajtolt a legutóbbi hétvégén. Tősér Gábor kis csapata Gödöllőre látogatott, ahol két győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportmérkőzések első körét. A játék reményt keltő, folytatás Január 8-án Csömörön!

Szép volt, Fiúk!

U20 - Papírforma érvényesítve

A kötelező a legnehezebb, szokták mondani a szakértők... Ezúttal a 20 éves korosztályra várt egy biztos 3 ponttal kalkulált mérkőzés Nyírgyulajon. Annak ellenére így volt ez, hogy a bajnokság során hazai környezetben többször is megnehezítették aktuális ellenfelük dolgát a 'gyulajiak. A mérkőzés azt a képet mutatta, amit előzetesen vártunk, többnyire Mi támadtunk, a hazaiak kontráztak és agresszíven védekeztek. Szerencsére azonban az első félidőben három alkalommal is betaláltunk, így hiába szépítettek, igazából egy percig sem volt esélye a Nyírgyulajnak a pontszerzésre.

U13 - Tökéletes hétvége

Az U13-as korosztályban is elindultak a Pest megyei futsal küzdelmek. Horváth Gergely csapata az első körben Mogyoródon lépett pályára a Kerepes, valamint a Kistarcsa két csapata ellen. A Kis Tigrisek meggyőző teljeszítményt nyújtottak, minden mérkőzésükön domináltak, még a látható fizikális fölényben lévő csapatokkal szemben is. Ez a dominancia az eredményben is megmutatkozott, így 100%-os mérleggel mutatkoztunk be az idei futsal bajnokságban.

Szép volt fiúk!

Magabiztos győzelem a rangadón

 Végre, végre, végre! Régóta várjuk, hogy a csapat valós tudásának megfelelően játszva, a közöséget kiszolgálva nyerjen meg egy mérkőzést. Péntek este végre elérkezett ez is! Utoljára talán a Csenger elleni kupamérkőzés után lehettünk hasonlóan elégedettek, azóta jobbára nyögvenyelős győzelmek és bosszantó pontvesztések követték egymást. A Vác elleni mérkőzés is egy ilyen fájó döntetlennel ért véget, így az Újpest elleni hazai rangadóra nagyon készült a csapat, ami a mérkőzés első percétől kezdve érezhető volt a játékosokon.

U17,U20 - Izgalmas mérkőzések a Fradi ellen

Sorra játsszák mérkőzéseiket az U17-es és U20-as I. osztályban szereplő fiataljaink. Mindkét korosztály harcban áll a rájátszást jelentő első két hely valamelyikéért, aminek megszerzésében egyik fő ellenlábasunk mindkét korosztályban a Ferencváros-Déli FC csapata. A 17 évesek ezúttal is foghíjas csapattal készerültek kiállni, de ehhez már kezdünk hozzászokni. Ezúttal két meghatározó játékosunk hiányzott betegség miatt.

Ma este az Újpest érkezik!

Újabb fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen az Újpest Fc-220 Volt érkezik a Major útra, akik ellen bőven van törleszteni valónk az őszi vereségért. A mérkőzésnek külön pikantériát ad, hogy a lilák vezetőedzője a nálunk utánpótlásedzőként, illetve nagypályás labdarúgóként is állományban lévő Zoufal Nándor. Az alapszakasz folyamán nagyjából hasonlóan teljesít a két gárda, kiélezett, izgalmas mérkőzésre van kilátás.

Hajrá, Rubi! Hajrá, Csömör!

Rubeola FC Csömör - Újpest FC-220 Volt 2016.12.09. 18:15, Csömör Sportcsarnok

Oldalak