Hírek

Az idei BL sem múlt el Rubeola részvétel nélkül

Nos itt nem a futsal bajnokok versengésérõl van szó (bár ott is maradandót alkottunk Somogyi Krisztián vezetõedzõ szereplésével), hanem az utazó Rubeolásokról. Sármás Gábor, Nagy László és a Rubeola alapító Némethy Róbert ezúttal Milánót vette célba, hogy megtekintse az Inter-Sporting mérkõzést. Az õszi sűrű program mellett szinte alig tudtunk helyet szorítani az eseménynek, de természetesen igyekszünk beszámolni ezekrõl az utazásokról is.

Kupagyõzelemmel búcsúztattuk a 2006-os évet

A most már hagyományosnak mondható év végi Füzesabonyi futsal tornával intett búcsút az óévnek a Club. A szervezõk szorgalmát és igyekezetét jelzi, hogy idén már 4 csapat részvételével zajlott a csömöri berkekben csak Kraicsovits Ferenc emléktornaként emlegetett rendezvény. A csapat ezúttal is a nagy öregek és a tehetséges új fiatalok egyvelegét alkotta, ami a Nyitrai torna tapasztalatai alapján többféle eredménnyel is kecsegtethetett, hiszen rendkívül jó erõkbõl álló csapatok jöttek össze a heves megyei város sportcsarnokában.

Újabb Rubeola látogatás a nemzetközi futballnál

A minõségi focira szomjazó Rubeola drukkerek tovább utaznak és nem adják fel, hogy Csömörön túl is lássanak fantasztikus gólokat, helyzeteket. Ezúttal olyan híres családok kerekedtek fel, mint a Gurzó, a Maruzsi vagy a Bíró, de a képeken felbukkan hol egy Radványi, hol egy Nehéz. Olyan helyi prominensek, akik nélkül már nincsen sportesemény Csömörön. Most már Olaszországban sem. Udinese - Inter pest megyei szemszögbõl. Változatlanul várjuk barátaink beszámolóit a jó foci világából.

- Bruznyiczky -

Újra formálódik a Light

Hosszabb szünet után kezd ismét mocorogni a Rubi Light csapata. Nagy Zoli és barátai ezúttal rövid látogatást tettek a kisalföld északi részén fekvõ Nyitra városában, hogy egy kis baráti focival búcsúztassák az idei évet. Természetesen a füzesabonyi III. Kraicsovits emléktorna nem marad el, december 29.-én oda is elutaznak még a fiúk. Nos Nyitrán bemutatkozott a kispályás focis berkekben igen kedvelt kapus Molnár Tibor, valamint a BEAC-os Kõszegi Gábor is.

Vereség és kiesés a kupából

Ahogyan az várható volt nem tudta a csapat helyrehozni a múltheti súlyos zakót, a 7-2-es gödöllõi vereség után hazai pályán sem sikerült legyõzni a kékeket, így mostmár teljes erõvel a bajnokságra koncentrálhatnak a fiúk.

Nyert meccset buktunk Szentesen

Fórizs Sándor itthonléte után, ezúttal Müller Krisztián ugrott be segíteni és rögtön szenzációs játékkal mutatkozott be a friss rubeolásoknak. Vezérletével a csapat magabiztosan vezetett 6-3-ra is a második félidõ közepéig. Sajnos ezután érthetetlen rövidzárlat következett, megspékelve hihetetlen egyéni hibákkal és ez felhozta a már rommá vert helyieket, akik megfordították az eredményt. Újfent bebizonyosodott, hogy elõre megnyert mérkõzés nincsen, a gyõzelem az utolsó sípszó után dõl el.

Füzy Zsolt az U 19-es válogatottban

Újabb Rubeola játékost ért az a megtiszteltetés, hogy pályára lépjen a címeres mezben. Ezúttal a legfiatalabb tigrisünk, Füzy Zsolt lép pályára a magyar válogatottban, a hazánk északi részét megszállva tartó szlovákok elleni mérkõzésen. Az ifjú játékos is újpesti nevelés, mint oly sokan a Clubnál korábban. Zsámár László, Laczina Gábor kezdték a sort majd Kilik és Simon Balázs, Pelles András, Bánka Kristóf került Csömörre, akik mind Újpesten nevelkedtek. A jelenlegi keretbõl Németh Péter és Kovács Gábor kapus az, aki szintén a Megyeri útról érkezett.

Sima vereség a kupában

Szerda este ismét kupamérkõzést játszott a csapat, a 3. körben a Gödöllõi Bikák csapata volt az ellenfél. A sorsolás értelmében idegenben kezdtünk, az Egyetemi sportcsarnok adott tehát helyet a mérkõzésnek. A mérkõzés már elég korán eldõlt, hiszen nem tudtuk felvenni a ritmust a hazaiakkal, akik a mérkõzést megelõzõen heti 8 edzéssel készültek a Bajnokok Ligája 2. csoportkörére, így érthetõ, hogy miért vannak ilyen jó formában.

Fellebbezés a pályabezárás ellen

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a múltkori Kanárik elleni hazai mérkõzésünket követõen az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 2 hónapra kitiltotta a csömöri csarnokból a nézõket. Természetesen a Club vezetõsége elfogadhatatlannak tartotta ezt a döntést, így a rendkívüli elnökségi ülést követõen benyújtotta a fellebbezését, amelyben új vizsgálatot kért az ügyben.

A szurkolótábor nélkül is meglett a 3 pont

Az elsõ zárt kapus mérkõzésen a Fortuna-Jadberg csapatát fogadtuk a csömöri csarnokban. A jó hangulat ennek megfelelõen hiányzott, legalábbis a lelátóról, mert a játékosok szurkolótáboruk nélkül is remek meccset produkáltak. Ami az elõzményeket illeti, a 4-4-es abonyi meccs figyelmeztetõ jel lehetett a csömöri találkozó elõtt...

Oldalak