LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Futsal bemutató a Rubeolával (2010.05.21.)

   Megtisztelő felkérést kapott a Club, hiszen Kácser József szervezésében futsal bemutató tornát rendeztek Kiskunlacházán, amire a mi csömöri gárdánk is meghívót kapott. Nagy valószinűséggel a múlt szebb eredményei és a hírnév még többet nyomott a latban a meghívásnál, de nem lehetetlen az sem, hogy már a fiatalokkal végzett munka is kezdi meghozni a gyümölcsét. Czinege mester kissé vegyes csapatot szervezett, hiszen a középgeneráció (Smeló, Somorai, Ruszin, Kinde) és az öregek (Kilik, Nagy Z., Kézi) mellett ezúttal is több egészen fiatal játékosunk érkezett a tornára. A miskolci öregfiúk torna és a domoszlói túra után, ezúttal is felbukkant a született csömöri focizseni Bordás Mihály, aki sok -sok év után most tért haza a Major útra és , amikor csak szükség van rá, ő mindig játékra jelentkezik. A meghívásnak a mieinken kívül eleget tett a Ferencváros, a Gödöllő, és a Monor gárdája is, így minden adott volt egy jó hangulatú délutánhoz. A Kiskunlacháziak szép számban jelentek meg az új sportág bemutatkozása alkalmából és egészen jó hangulatot csináltak az imponzáns közelmúltban átadott csarnokban. Jó lenne, ha valóban elindulna valami fejlődés a sportágunkban, de őszintén ennek túl sok jelét jelenleg nem láthatjuk. Bár a futsal EB kapcsán a sportág patriciusai lépten - nyomon azt nyilatkozták, hogy milyen távlatokat nyit a rendezés, a valóságban kiedrült, hogy semmilyet...Reménykedünk, de túl sok jele nincs annak, hogy az új MLSZ vezetés különösebben érdeklődne a futsal iránt és a változásnak pillanatnyilag halvány fuvallatát sem érezni...De igazságtalanok lennénk, ha pont egy ilyen remek kezdeményezés kapcsán szomorkodnánk, hiszen amíig ilyen lelkes helyi emberek és csapatok vannak, addig mindig megélnek majd az élősködök is, úgy látszik ez a világ rendje... Smelóék a Fradi ellen kezdtek, ahol nagy meglepetésre pályára lépett a korábbi Rubeola év játékosa Korolovszky Gábor is. Kicsit eltávolodott a sportágtól, de látszik, hogy jó helyen tanulta az alapokat...A zöldek elleni nyögvenyelős játék után már egy parádés gálateljesítmény következett, így a Csömör a harmadik helyen futott be a lacházi bemutatón. A végső győzelmet a Monor gárdája szerezte meg, míg a gólkirályi címet a mi fiúnk, a székely Somorai Attila nyerte el. Gratulálunk és köszönjük a meghívást!

Ferencváros - Rubeola FC Csömör 4-1 (2-1)

RFC: Nagy Z. - Kilik, Somorai, Smeló, Kézi, Vadászi, Káplár, Füzy, Ruszin, Bordás, Kinde
Gól/Gólpassz: Káplár (Füzy)

Rubeola FC Csömör - Gödöllő 8-1 (3-0)

RFC: Nagy Z.- Kilik, Somorai, Smeló, Kézi, Vadászi, Káplár, Füzy, Ruszin, Bordás, Kinde, Czinege
Gól/Gólpassz: Smeló (Kinde), Káplár (Füzy), Somorai (Bordás), Vadászi (Smeló), Somorai (Ruszin), Füzy, Somorai (Smeló), Somorai (Smeló)

 

- Zebulon -