LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Élő közvetítés egy Rubeola meccsről! (2010.03.09.)

   Végre újabb mérföldkőhöz érkezett a csömöri futsalcsapat, hiszen nem sok magyar futsaljátékosnak adatik meg, hogy élő közvetítéses mérkőzésen szerepeljen. Horváth Cs. Attilának és a Sport Televiziónak köszönhetően ez a pillanat is elérkezett, amit kicsit izgatottan várták a csömöri hívek, hiszen félették a fiatal gárdát ettől a lehetőségtől. Élő tv közvetítésben mutathatták meg tehát a fiúk, mire képesek a válogatt gerincét alkotó ETO csapata ellen. Már a bemelegités is beszédtémára adott okot, mert Nagy Zoli ismét egy apró szösszenettel (bár természetesen a jogosságát senki nem vonhatja kétségbe) vétettte észre magát. Az elmúlt években már megszokott módon, amikor valami nem tetszik a sárgák kapusának, ezúttal is egy speciális póló készült, amivel szerette volna felhívni a figyelmet valamire...nos a vízhangokból kiderült , hogy a győri vezetés kicsit megorrolt erre az akcióra és több jajveszékelő telefon érkezett másnap az MLSZ-be... Nekünk nem, de valakinek úgy látszik sajnos, de időközben, mint tudjuk 20 év telt el "rendszerváltás" óta és mostanában mindenki nyugodtan kifejezheti a véleményét. S bár a bírók szépen megkérték Zolit, hogy mérkőzés közben ne húzza fel a mezét, ettől függetlenül többször is jól látszott a " KICSALT ÁTIGAZOLÁSI IDŐSZAK" felirat... A mieink egy kicsit megszeppenve kezdték a találkozót és a hetedik percben már 4 gól volt a szövetségiek előnye! Rendkívül jókor jött Cini mester nagszerű érzékkel kikért pihenője és a gyors egy perc alatti fejmosás kicsit rendett tett a fejekben. Ezek után már nem csak Nagy Zoltánnak volt dolga, hanem néhány formás támadás a zöld-fehérek kapuja előtt is lezajlott. Kedves pillanat volt, amikor az exrubeolás Gyurcsányi lövését egyszerűen kifejelte a köpcös csömöri hálóőr. Ez a pillanat már a fiataloknak is erőt adott és egész bátor játékkal zárták a mérkőzést. A Rubeolában ezen a találkozón tért vissza a baranyai Egle, aki az előző bajnokságban mutatkozott be, de akkor jóval kevesebb lehetőség jutott neki. A második félidőben Sajben Marci is a gólvonal elé állhatottt és bebizonyitotta, hogy lehet rá számítani a közeljövőben! A végén még kihagytunk két kisbüntetőt, de összeségében véve elmondható, hogy az új alapokra helyezett Csömör nem vallott szégyent a szuperprofi, bajnokesélyes Rába partiak ellen. Folytatás hétfőn a csömöri tigrisbarlangban a szomszédvár Gödöllő ellen! Hajrá Rubi, hajrá Csömör!

Györi Eto - RFC Csömör 7-3 (4-0)

RFC: Nagy Z, - Kilik, Somorai, Varga, Smeló, Vadászi, Egle László, Ruszin, Káplár, Füzy, Sajben, Dénes
Gól/gólpassz: Somorai, Kilik (Somorai), Egle (Smeló)
Mérkőzés Játékosa: Kilik Balázs

- Kalapiczky -