LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Megkezdődött a háromfelvonásos küzdelem a pártcsapat ellen (2010.02.14.)

   A két kupamérkőzésből és bajnokiból álló háromfelvonásos menet pénteken kezdődött a budafoki csarnokban. A Ragadics Ferenc tulajdonában álló csapat sohasem volt a szívünk csücske, de mostani helyzetünkben nagyon távolinak tűnik a korábbi rivalizálás. Mi sajnos ebben a szezonban az életben ill. a benmaradásért küzdünk , de mivel ez mindig is nagy rangadó volt, a fiatalokban is kellőképpen lobogott a tűz és ennek megfelelően is készültünk a találkozóra. Egy szép támadás után mi szereztünk vezetést az elnyűhetetlen Kilik révén, majd következett két hiba és máris oda lett az előny. A bírók ugyanúgy , mint a Cső ellen itt is beleszóltak egy kicsit, de ez nekünk nem újdonság...Történt, hogy Somorait nyakon ütötték és ebből a kontrából alakult ki a félidei eredmény. A második félidő 10. percéig ismét úgy tűnt, hogy lehet keresnivalónk, de sajnos egy újabb koncentrációs hiba a hátsó vonalban eldöntötte a mérkőzést. Még a kapuslehozatalt is megpróbáltuk, de ez sem hozott eredményt. Összességében elmondható, hogy látszanak a fejlődés jelei,de még az út elején tartunk. Folytatás szerdán Csömörön, ahol a kupa első mérkőzésén vághatunk vissza a zöld feketéknek!

Aramis-RFC Csömör 7-3 (3-1)

RFC: Nagy Z - Kilik, Somorai, Dénes, Ruszin, Vadászi, Smeló, Kinde, Füzy, Molnári, Káplár, Sinka
Gól/gólpassz: Kilik (Vadászi), Ruszin (Füzy), Füzy
Mérkőzés Játékosa: Kilik

- Kalapiczky -