LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Vereség emelt fővel (2009.10.10.)

  Nem sok jó előjellel készültek a mieink a soron következő találkozóra, hiszen egyrészről az MLSZ által létrehozott legújabb kirakatcsapat volt az ellenfél, másrészről pedig az eltiltott Smeló és a sérültek (Somogyi, Fülep, Lipcsei) hiánya nehezítette meg a tigrisek dolgát. A hiénakutya módjára koncról-koncra vándorló válogatott sor ezúttal Győrben bukkant fel, kiváncsian várjuk, hogy ez a formáció meddig látható a hazai NB I.-ben. Természetesen szurkolunk nekik és sok sikert kívánunk a bajnoki szerepléshez, még akkor is, ha a nagy mellény és a hozzáállás gyorsan Berettyó szurkolóvá tehet sokakat... Bizony a magyar futsalért tett közel 20 év nem volt elég arra, hogy a sportág új szereplői tisztelettel érkezzenek Csömörre. A nagy számú ismeretlen soha-sehol még nem látott Győri személyzet bekiabálásaival és megjegyzéseivel nem lopta be magát a helyiek szívébe. Egy szempontból viszont mindenképpen jó, hogy Győrben ilyen erős és komoly csapat született, hiszen így legalább láthatjuk futsalmérkőzésen az MLSZ elnökségének sportági megbízottját, Horváth Cs. Urat, aki korábban ritkán látott vendég volt a magyarországi csarnokokban. A mérkőzésről röviden csak annyit, hogy a fiúk maximális elismerést érdemelnek. Két meg nem adott büntető és egy elmaradt kiállítás ellenére méltó ellenfelei voltak a teljes válogatottal megegyező zöld-fehér csapatnak. Erre a mérkőzésre hazatért Németországból Kassay-Kézi Gábor elnök Úr is, aki ezúttal a pályán sietett övéi segítségére és egy sorban bukkant fel a szintén ideiglenesen itthon tartozkodó Fórizs Fóka Sándorral. Változatlanul látszik, hogy a csapat gyengélkedik, de talán már látszik az alagút vége. Kell nekünk ez a csapat, kell nekünk ez a sportág itt Csömörön. Ha nem másért, hát azért, hogy a semmiből csapatot vevő, sikert vásárló hatalmasságok még sokáig legyenek kénytelenek nézni azt a csillagot a tigris címer fölött...

RFC Csömör - Győri ETO Futsal Klub 2-6 (2-4)

RFC: Nagy Z.- Győrfi, Ughy, Kilik, Somorai, Kézi, Fórizs, Ruszin, Dénes, Sajben, Som, Radványi
Gól/Gólpassz: Győrfi (Kilik), Ughy
Mérkőzés Játékosa : Ughy Márk

Ughy Márk: ,,Sajnálom, hogy pár hét múlva el kell hagynom ezt a nagyon jó baráti társaságot, de meggyőződésem, hogy nélkülem is jól fogják zárni a bajnokságot. A válogatottakkal teletűzdelt Győr ellen egy kis odafigyeléssel jobb eredményt is elérhettünk volna. Bízom benne, hogy a Gödöllő ellen elkezdjük a pontgyűjtést.
"

- Kalapiczky -