Sajnos eldőlt, hogy csapatunk ezúttal nem vehet részt a hazai
futsalbajnokság döntőjében, így ezúttal nem ismétlődik meg a dicsőséges
2004-es, 2005-ös és a 2008-as év, de ne felejtsük, a fiúk még harcban
vannak a bronzéremért a szintén tradicionális egyesületnek mondható Cső
Montage gárdája ellen. Az elődöntő első mérkőzésén balszerencsés
körülmények között szenvedtünk 2-1-es vereséget, amihez kellett a
pártbírók csalása is, akik egy gólos hátrányunknál egy büntetőterületen
belüli becsúszás után nem ítéltek hatméterest a Ragadics csapat ellen.
Sok helyzetünk volt, a kapuslehozatallal is megpróbálkoztunk, ami ugyan
egy szép gólt eredményezett, de az egyenlítéshez kevés volt. Hiányoztak
az MLSZ által pártítélet alapján eltiltott Jávor Pistiék is, de még
ezzel a többfrontos nyomással együtt is volt esélyünk. Tudomásul kell
venni, hogy a Dynamo Aramis ellen csak úgy lehet nyerni, ha kétszer
olyan jók vagyunk, mint ők, de ez most nem sikerült.
A csömöri visszavágóban reménykedtünk, hogy talán sikerül a visszavágás,
természetesen ezúttal is a két sárga lappal kiállított és ezért három
mérkőzést kapó Jávor Öcsi nélkül. Nehéz körülmények között, hiszen Fülep
és Szimcsák is sérülten vállalta a játékot, a szezon legjobb tigrise
Kilik Balázs sajnos még úgysem,viszont ezúttal újra a székely medvével,
Balázs Leventével a kapuban kezdtünk. Az első félidőben egyérelműen a
mieink domináltak, helyzetek sokaságát dolgozta ki a Csömör, de a
vezetést nem sikerült megszerezni, döntetlen állással vonultak pihenőre
a csapatok. A zöldek kapujában ezúttal is remek formát mutatott a
hálóőr, aki természetesen nem azonos a válogatottban rendszeresen
továbbképzést kapó Aramis játékossal. Őt a jövőnek próbálják felnevelni,
szövetségi pénzen a jobb kapusok kárára. A második játékrész elején több
lehetőségünk adódott, de nem sikerült átvenni a vezetést, az
ellenakciókból a válogatott játékosai pedig több sikeres támadást
vezettek és, így a félidő végére már eldőlt az elődöntő továbbjutójának
a kiléte. Soma mester még kapuslehozatallal is próbálkozott, de már nem
sikerült javítanunk, így marad a bronzmeccs és a tanulságok levonása,
amiből tudjuk van bőven, valószínüleg sokan, sokféle okot tudnának
felsorolni, amiben változtatnunk kellene a következő szezonra. Az
ellenfél és annak vezetői pedig példát mutattak, hogy milyen recept
alapján lehet egy sikeres csapat alapjait lerakni. Először is érdemes a
sportág közelébe sündörögni viszonylag korán, ilyenkor tanácsos a saját
pénzünkből támogatást adni, hiszen tudjuk, hogy ez majd úgyis
visszapörög, de most még kell a hátukon való felkapaszkodáshoz, jól jön
persze, ha a saját embereinket tesszük fontos poziciókba és igyekszünk
még több barátunkat beválasztani saját magunk által. Nem árt, ha a
válogatottba is mi hívjuk az embereket, sőt már a válogatott
szereplésével csábítjuk őket magunkhoz, hiszen mi vagyunk a válogatott
játékosa, edzője, pályaedzője, öccse, orvosa, gyúrója, managere,
kapusedzője, tartalékkapusa, U21-es edzője. Ezen felbátorodva már a
meccsek előtt nyugodtan csábítjuk a rivális játékosait magunkhoz és
persze nyugodtak vagyunk, hiszen már a bírók is tudják, hogy mi vagyunk
azok. A Kánai úton pedig már régóta tudják, hogy a sportág mi vagyunk,
ezért egy-egy apróbb bizottság kellemetlenkedésétől sem tartunk, így, ha
a mi pályánkon lenne vélt rendbontás, akkor is majd mást büntetnek meg.
Időnként majd úgy teszünk, hogy nem értjük az ellenszenvet, ami ellenünk
irányul, de az "MLSZ csapat" bekiabálás után igyekszünk fenyegetőzni és
morcosnak mutatkozni; persze tudjuk, hogy: a kutya ugat, a karaván
halad...Akár csak a régi szép időkben, csak most a szín nem vörös, hanem
zöld. Hajrá Dynamo Aramis! Hajrá Futsal!
Aramis - Goldball RFC Csömör 2-1 (0-0)
RFC: Lakos- Szimcsák, Kilik, Kovacsics, Fülep, Weisz, Ughy, Jenei, Győrfi, Nyáry, Tóth, Kovács
Gól/Gólpassz: Szimcsák(Kilik)
Mérkőzés Játékosa: Kilik Balázs
Goldball RFC Csömör - Aramis 2-6 (1-1)
RFC: Balázs- Szimcsák, Fülep, Kovacsics, Nyáry, Jenei, Ughy, Weisz,
Győrfi, Somogyi, Lakos
Gól/Gólpassz: Szimcsák(Jenei), Szimcsák
Mérkőzés Játékosa: Szimcsák Tamás
- Kalapiczky -