LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Győzelem a visszavágón, avagy újabb fejezet a Dupont regényből (2009.03.25.)

  Nehéz szívvel engedtük el a fiúkat a budakalászi mérkőzésre, hiszen a hazai vereség után már veszni látszott az idei szezonunk. Ráadásul az ebben a szezonban játszott Dupont meccseken mutatott teljesítményünk egyáltalán nem volt meggyőző. Ezek után a találkozó úgy alakult, hogy a szép számban érkezett csömöri közönségnek egy percig sem kellett aggódnia a kiesés miatt. A Kovacsics Károly és Kilik Balázs vezette Rubeola kétséget sem hagyott, hogy ezen az estén melyik a jobb csapat, sőt kijelenthetjük, hogy a szezon legjobb játékát nyújtották a fiúk ezen a mérkőzésen, szép győzelemmel ajándékozva meg a hétvégén világra jövő kistigrist Weisz Borisz Györgyöt. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a kísérletező kedvében járó MLSZ Játékvezetőküldők, két soha nem látott lelkes, a sportággal éppen ismerkedő bírót küldtek. A fiatal emberek már az ötödik percre összesípolták a csapatoknak az 5 faultot, majd úgy gondolták, hogy ennyi elég is lesz nekik ebből. Több súlyos tévedés is beesett még, egy-két büntetőt nem sikerült észre venni. Igazából persze nem ez a baj, mert tévedni lehet, de a nagyobb baj az az arrogancia és rosszindulat, ami ismételten felbukkant a sípmesterek működésében. Két kiállítás is megesett, mindkettő jelentéktelen, kettő sárga lapos apróság volt, de a fekete mezes srácoknak sikerült egy indulat nélküli meccsen gonoszságot kreálni és a jegyzőkönyvbe már úgy írták be a történéseket, hogy azt 3 (!!!) mérkőzéses eltiltások kövessék. Állítólag írták be, mert a Clubunk képviselője nem jegyezte ellen az elektronikus jegyzőkönyvet, hiszen többször is felkereste a bírói öltözőt, de onnan elküldték azzal, hogy még nem készültek el a jegyzőkönyvvel. A negyedik érdeklődés után viszont bejelentették, hogy már elkészültek, de a hazaiak már kikapcsolták a számítógépet... A helyzet most az, hogy az esetleges továbbjutásunk esetén Riscutia Ákos és Jávor István két mérkőzésen nem játszhat az elődöntőben. Vajon kivel lesz a mérkőzés? Csak nem az Aramis nevű pártcsapattal? Talán a Fegyelmi Bizottság még lehetőséget ad nekünk, hogy világosan elmondhassuk azt, hogy ezen a találkozón nem történt olyan sportszerűtlenség, ami indokolna ilyen eltiltásokat. Az egész szezonban Jávor István 2, Riscutia Ákos pedig egy darab sárga kártyát kapott. Valami nagyon nem stimmel itt szerintünk, de mi reméljük, hogy ez csak egy rossz álom. A tavalyi bajnoki döntőben Szimcsák Tamás és Kilik Balázs kapott 2 mérkőzéses eltiltást, ami akkor szintén nagyon meglepte a futsal társadalmat. Igazságos elbírálást és pártatlanságot követelünk minden csapatnak egyformán! Hajrá Futsal! Hajrá Igazság!

Dupont FC Fortuna - Goldball RFC Csömör 2-9 (0-2)

RFC: Lakos - Kovacsics, Fülep, Vörös, Jávor, Weisz, Kilik, Nyáry, Riscutia, Jenei, Tóth S., Nagy Z.
Gól/Gólpassz: Kovacsics (Fülep), Weisz (Jenei), Jávor, Kovacsics (Lakos), Fülep (Kovacsics), Jávor, Kilik (Jenei), Vörös (Kovacsics), Jenei (Kovacsics)
Mérkőzés Játékosa: Kovacsics Károly

- Kalapiczky Géza -