LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Két mérkőzés 4 pont (2008.11.13.)

  A Berettyó elleni jó teljesítményt csapatunk nem tudta folytatni a következő Dupont elleni találkozón. Bár a szünetben még 5-1(!) volt a mieink javára, a folytatásban meg kellett elégednünk a pontosztozkodással, ami figyelembe véve a két csapat/keret lehetőségeit és minőségét, igen csak szomorúan hangzik. Annál is inkább, hogy a tavalyi szezonban az NB II.-es gárdánk Nagy Zolival a mezőnyben (és az ő góljának is köszönhetően) kis híján hasonló eredményt ért el. Az okok között a szánalmas helyzetkihasználásokat, a szívtelen játékot és a szünetben az öltözőben felejtett akaratot hiányolhatjuk. Az, hogy a hazaiak két gólját is szabálytalanság előzte meg csak a szokásos bírói hozzá nem értést mutatja, nincsen összefüggésben a mi teljesítményünkkel. A találkozó krónikájához tartozik még, hogy Dénes Károly személyében újabb csömöri fiatal ismerkedhetett meg az NB I. légkörével. A bajnokságban Szentesen folytatódott a tigrisek menetelése és ezúttal különösebb meglepetés nélkül sikerült begyűjteni a három pontot. Szerencsére itt a szünetben volt döntetlen és a végén mi örülhettünk. Az alaposan kicserélődött csongrádi csapat ezúttal erőteljesebb volt, mint a csömöri mérkőzésen, de ez is kevés volt az ezúttal a tavalyi formáját mutató Nyáry és a változatlanul önkívületi állapotban védő Lakos vezette Goldball ellen. A meccs érdekessége, hogy a második sorunkban pályára lépők az elmúlt években sárgában pályára lépőkhöz hasonlóan mind ismerték egymást, már jóval a Rubeola előtti Újpesti évekből...

Dupont FC - Goldball RFC Csömör 5-5 (1-5)

RFC: Lakos- Szimcsák, Jávor, Nyáry, Jenei, Riscutia, Ughy, Weisz, Somogyi, Dénes, Füzy, Kovács
Gól/Gólpassz: Szimcsák (Jenei), Riscutia (Jávor), Szimcsák (Jenei), Szimcsák (Füzy), Jávor (Riscutia)
Mérkőzés játékosa: Szimcsák Tamás

Legrand Szentes - Goldball RFC Csömör 2-5 (2-2)

RFC: Lakos: Szimcsák, Jenei, Nyáry, Ughy, Kilik, Pelles, Riscutia,
Weisz, Győrfi, Dénes, Kovács
Gól/Gólpassz: Ughy (Jenei), Nyáry (Szimcsák), Pelles (Riscutia), Szimcsák (Weisz), Nyáry
Mérkőzés Játékosa: Nyáry Gusztáv

 

- Kalapiczky -