Kecskeméten aratott magabiztos győzelmével az élre ugrott csapatunk.
A mérkőzés egyik nagy kérdése az volt, hogy Lakos Gomez immáron 61 perce érintetlen hálója továbbra is az marad-e, illetve egy esetleges nagyobb arányú győzelemmel akár az élre is ugorhatna csapatunk.
Hamar megnyugtató előnyre tettünk szert, az 5. percben már 2 - 0-ra vezettünk. Sajnos korai vezetésünk tudatában visszavettünk az amúgy sem túl magas fordulatszámból, de kapusunk állta a sarat a kecskeméti próbálkozásokkal szemben.
Több játékosunknál is motivációs problémákat lehetett felfedezni, de mindezek ellenére 3 - 0-ás vezetéssel mehettünk pihenőre, köszönhetően Riscutia (ahogy írjuk, úgy ejtjük) Ákos első csömöri góljának.
A szünetben kapust cserélt Soma mester, így Lakos Gomeznek már 81 perce nem kellett "maga mögé nyúlnia"! Végül is teljesen megérdemelt 3 gólos (5-2) győzelmet arattunk a sportszerű kecskeméti csapat ellen, akikről még biztosan sokat fogunk hallani, ha bátrabban "nyúlnak" a fiatal tehetségeikhez.
Folytatás október 20-án a csömöri sportcsarnokban a Duna Takarék AFC ellen, remélhetőleg újabb sikerrel örvendeztetjük meg a szurkolóinkat és olvasóinkat!
Hajrá Csömör! Hajrá Goldball!
Hírös Futsal Club SE - Goldball RFC Csömör 2-5 (0-3)
Rubeola: Lakos - Jenei, Ughy, Szimcsák, Nyáry, Jávor, Weisz, Riscutia, Kilik, Pelles, Füzy, Kovács G.
Gól/Gólpassz: Szimcsák (Ughy), Szimcsák (Jávor), Riscutia (Jenei), Szimcsák, Füzy (Nyáry)
Mérkőzés Játékosa: Szimcsák Tamás
- Szimat -