LINKEK
HÍR
TÁMOGATÓK

Negyeddöntő a Világjátékokon! (2008.10.14.)

  Mint arról már honlapunk beszámolt, a Goldball RFC Csömör beugróként részt vett az Egyetemi Futsal Világjátékokon, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem csapataként! A lebonyolítási rendszer szerint a 16 csapatot négy 4es csoportba osztották, ahol a körmérkőzések után minden gárda továbbjutott, majd egyenes kieséses rendszerben folytak a torna további csatározásai.
  A mieinket az orosz, az iráni és a San Marino-i csapattal sorsolták egy csoportba. Az első meccsek után kiderült, hogy a csoportban a dél-európai csapat nem lehet rivális a másik három számára, de az is hamar kiderült, hogy az orosz és iráni ellenfeleink igencsak magas szinten űzik ezt a sportágat.

Semmelweis-Rubeola - North-West Academy of Public Administration (orosz) 2:7

Rubeola: Lakos - Ughy, Jávor, Kinde, Nyári, Weisz, Dénes, Berta, Ruszin Gól: Weisz,Ughy A mérkőzés: Egy fiatalos csapattal találkoztunk, amely az első perctől kezdve átvette a kezdeményezést. Kellett pár perc, amíg a tigrisek is felpörögtek a megfelelő szintre. Helyzetek itt is, ott is adódtak a kapuk előtt. A vezetést hamar megszerezte az orosz csapat, de Ughy viszonylag hamar egalizált. Ekkor főleg mezőnymunka folyt a pályán, de a semmiből ismét gólt szerzett az ellenfél. 2:1-es eredménnyel fordultak a csapatok. A rendkívül magas színvonalú mérkőzésen érezni lehetett, hogy a csömöriek kezdenek fáradni, míg az oroszokon ez egyáltalán nem látszódott. Weisz Tomi egy Lakos kidobás után,éles szögből hatalmas gólt szerzett, de mielőtt ennek örülni lehetett volna, fordulás után ismét ott volt az előny. Sajnos a végére elfáradt csapatunk, majd a kapus lehozatallal is megpróbálkoztunk, de eredmény nélkül. Ezen a mérkőzésen le lehetett szűrni, hogy nem sima egyetemi csapatok versenyeznek ezen a kupán. 2. Semmelweis-Rubeola - University of the Republic of San Marino 17-4 Rubeola: Lakos - Jávor, Nyári, Jenei, Riscutia, Kinde, Berta, Ruszin, Dénes
Gól: Dénes 4, Jenei 3, Kinde 3, Riscutia 2, Berta 2, Ruszin 2, Jávor

Igazi örömjáték volt ez a mérkőzés. A nem túl nagy erőkből álló San Marino-i csapatot sikerült simán legyőzni.

Semmelweis-Rubeola - Islamic Azad University, Karaj Branch (Irán) 3:10

Rubeola: Kovács - Ughy, Jávor, Kinde, Nyári, Weisz, Dénes, Berta, Ruszin
Gól: Ughy, Berta, Kinde

Másnap azzal az iráni csapattal találkoztunk, amely az oroszokkal döntetlent játszott, így előre látható volt a kemény ütközet. Ezen a mérkőzésen is az történt, ami a legelsőn. A meccs feléig jól tartottuk magunkat, de a 2. félidőre érvényesült a papírforma, amelyben közrejátszott a fáradság és a fiatalok rutintalansága. Ha mondhatni lehet az iráni egyetem nagyobb játékerőt képviselt, mint az orosz egyetem. De az kiderült, hogy ők sem szimpla egyetemisták. Nagy valószínűséggel, napi rendszerességgel edzenek. Igazi futsalt játszottak. Élmény volt őket nézni. Sajnos azt kell mondani, hogy gyorsaságban és labdabiztonságban is a csömöriek fölé nőttek. Egy az egyben szinte verhetetlenek voltak. Ezzel a vereséggel a csoport harmadik helyén végeztünk, így a következő nap folyamán a legjobb nyolcba jutás következett.

Semmelweis-Rubeola - Academy of Economic Studies, Bucharest (román) 13:0

Rubeola: Kovács - Szimcsák, Jávor, Ughy, Jenei, Weisz, Riscutia, Nyári, Kinde, Dénes, Berta, Ruszin
Gól: Weis 3, Ughy 2, Jenei 2, Riscutia 2, Szimcsák, Kinde, Dénes, Nyári

A mérkőzés igazi pikantériája (azon kívül, hogy román csapatról volt szó) az volt, hogy az előző nap a Műszaki Egyetem kikapott a bukarestiektől, így volt miért visszavágnunk. Sima kezdés után, nyugodt mederben csordogált a mérkőzés. Nem okozott különösebb gondot bevenni a román kaput, akár többször is egyetlen perc alatt. A sima győzelem után következhetett a megmérettetés: a legjobb négy csapat közé való jutás.

Semmelweis-Rubeola - Mendeleyev University of Chemical Technology(orosz) 2:7

Rubeola: Lakos - Szimcsák, Ughy, Jenei, Weisz, Riscutia, Nyári, Kinde, Dénes, Berta, Ruszin
Gól: Szimcsák, Nyári

Ismételten egy orosz ellenféllel kerültünk szembe. A tavalyelőtti győztes. Nem ígérkezett sétagaloppnak, ha a négybe akart jutni a csömöri csapat. Már a mérkőzés elején 2 gólos előnyre tett szert az orosz egyeteminek nevezett gárda, amelyre ugyan még Szimatnak volt válasza, de ismét kétgólosra nőtt az előnyük egy szép kombináció után. Rosszul védekeztünk és nem mentünk az emberrel, ennek csak újabb bekapott gól lett az eredménye. Az oroszok más dimenzióban játszottak. Szinte alig volt nálunk a labda. Rajtuk is látszott, hogy profikról van szó. Rengeteget futottak labda nélkül, védekezésnél pedig kiválóan segítették ki egymást. A labda lábról-lábra járt, alig hibáztak, aminek ismét vereség és kiesés lett a vége. Összefoglalva a hetet, mindenképpen megérte részt venni ezen a kupán. Testközelből tapasztalhattuk, hogy a világ többi pontján hol tartanak a futsalban. Látszott, hogy az orosz és iráni csapatok játsszák az igazi futsalt. Kőkemény mérkőzések voltak. A fiataloknak is nagy tanulási lehetőség volt. Egyrészről a jó ellenfelek miatt, másrészt pedig nem mindennap játszhatnak együtt a rutinos játékosainkkal. Hajrá Rubeola! Hajrá Csömör!

Mufi